Mivel tudnánk a legkisebbeket kimozdítani a tablet és a tévé képernyője elől, hogy valóságos játékkal töltsék az idejük minél nagyobb részét?
A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ), a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal (NGYSZ) együttműködve, hátrányos helyzetű gyermekeket látott vendégül a hazai rendezésű 2020-as Európa-bajnokság mérkőzésein
Jobbá tehet-e minket a művészet? Helyes irányba terelheti-e a bűnösöket az, ami tökéletes? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozott Woody Allen, amikor a koronavírus-járvány okozta lezárások idején otthonában új darab írásába kezdett. Egy gengszter és családja a történet főszereplői, meg egy lopott Raffaello-festmény, melyet egész Európa keres. Kire hogyan hat, hogy a világ egyik legszebb alkotásának tulajdonosa lett?
Bemutató: 2024. október 3.
Száznál több nemzetközi verseny és sportági kongresszus szerepel a 2020-as magyarországi eseményeket tartalmazó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkársága által kiadott sportnaptárban.
Számos hazai bútorgyártó széles kínálata mellett nemzetközi márkák is megjelennek október első hétvégéjén (okt. 4-6.) a 4 Helyszín Konyha&Otthon kiállításon, ami a jól ismert három budapesti és egy budaörsi helyszínen túl +1 helyszínen, a nyíregyházi MediaMarktban is megtekinthető. Az esemény egyben egy rekordkísérlet is, hiszen több száz enteriőr – a tervek szerint az országban a legtöbb - lesz egyszerre kiállítva a bemutatótermekben. A szervezők tájékoztatása szerint a látogatók lehetőséget kapnak arra, hogy ergonómiai szempontból teszteljék a több száz bútort, megismerjék az exkluzív, magas minőségű anyagokból készült darabokat, valamint a letisztult, egyszerű vonalvezetésű termékeket. Emellett bemutatásra kerülnek a magas kényelmi faktorral rendelkező, extra funkciókkal felszerelt franciaágyak is. Az ingyenes kiállítás-sorozat fő helyszínén több hazai hírességgel is találkozhat a közönség. A sztárok kedvenc receptjeikbe és konyhai praktikáikba avatják be a látogatókat, a látványkonyhában készített fogásaik pedig az előadások végén meg is kóstolhatók.
Elvégezték az ötezredik veseátültetést a Semmelweis Egyetemen. A műtétet egy 52 éves férfin hajtották végre február 9-én, a páciens a műtét után tizenkét nappal hazamehetett.
Nemcsak az egészségügy, hanem a teljes magyar nemzet szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte az ápolói szolgálatot az egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár a magyar ápolók napja alkalmából tartott központi ünnepségen hétfőn, Budapesten.
Aláírták kedden a BKV Zrt.-nél a 2020-ra vonatkozó, átlagosan 10 százalékos alapbérfejlesztésről szóló megállapodást.
A többszörös Oscar®- és Grammy®-díjas zeneszerző, Hans Zimmer Live – The Next Level című 2025/2026-os turnéjával új dimenzióba emeli művészi munkásságát, célja, hogy elvarázsolja és meghódítsa Európát, egy felejthetetlen zenei utazásra invitálja a közönséget.
Az új show úttörő elektronikus hangzásvilággal és látványos fénytechnikával kápráztatja el a hallgatóságot, még magasabb szintre emelve a korábbi nagysikerű előadásain megszokott minőséget. Legutóbbi 2023-as európai turnéja is hatalmas siker volt, a telt házas arénákban több mint 400 000 rajongó ünnepelte a maestrót, akinek filmzenéi évtizedek óta meghatározzák a hollywoodi kasszasikereket.
A kutyák orra érzékeli az infravörös sugárzást - fedezték fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék és a svédországi Lund Egyetem kutatói egy közösen végzett kísérletsorozatban.
Hét területen is az ELTE bizonyult Magyarország legjobb egyetemének a Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási rangsora szerint - közölte a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel.