2013. február 12., kedd, 14:50
Szerző: MTI
Kézdy György színművész temetése február 17-én, vasárnap 10 óra 30 perckor lesz a Kozma utcai zsidó temetőben - tudatta a Magyar Színházi Társaság az MTI-vel kedden.
AA főpolgármester visszavonja a Frankel Leó út átnevezéséről szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén - tájékoztatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
2013. február 22-én a Fővárosi Közgyűlés elfogadta a BKK javaslatát, így a jövőben azoknak a járműveknek, amelyek a „megengedett méretet” meghaladják, a „Közútkezelői hozzájárulás” mellett, a korlátozott övezetekben és közutakon való közlekedés esetén behajtási hozzájárulással is rendelkezniük kell.
A Holokauszt Emlékközpont, lengyelországi önköltséges szakmai tanulmányutat hirdet, amelyre minden érdeklődőt szeretettel vár. A tanulmányút időpontja 2013. május 15-19.
A Magyar Vöröskereszt is részt abban az egész Európán átívelő kampányban, amely a világban zajló csendes katasztrófákra hívja fel a figyelmet.
Vádemelési javaslatot tett egy csaknem százmillió forintos csalás ügyében a Fővárosi Főügyészségnek a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kiírta a közbeszerzési eljárást a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosba tervezett közbringa-rendszerre, a BuBira. A bringák használatához bankkártyára lenne szükség, félóráig ingyenesek lehetne őket használni, és graffitiálló bevonatuk lenne.
Gyorsabbá válnak egyes útügyi és okmányirodai eljárások egy kormányrendelet alapján - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden.
Az elmúlt években mértnél nagyobb számú, több mint 1,4 millió vendég vett részt 2012-ben a nemzeti parkok által szervezett ökoturisztikai programokon, illetve kereste fel az igazgatóságok által fenntartott ökoturisztikai létesítményeket - írja a Magyar Turizmus Zrt. online hírlevelében a Vidékfejlesztési Minisztérium adataira hivatkozva.
Március 15-étől újraindítja a BKK a D12-es és a D13-as hajójáratokat, valamint több villamos- és autóbuszvonalon kisebb-nagyobb menetrendi módosításokat léptetnek életbe.
A csütörtökön meghirdetett hat névre összesen több mint 200 ezer szavazat érkezett, ebből körülbelül 87 ezer az Index cikkébő. Az Indexen az négyezer szavazattal az Aurora név nyert, ami hajnalt jelent, de az állatkert honlapján, valamint a szavazásban részt vevő partnerek online felületein összesítve a legtöbb szavazó az Asha nevet választotta. Így mától hivatalosan is Ashának hívják az elefántbébit - írja a Fővárosi Állat- és Növénykert a honlapján.