Budapest, te drága!

- Részletek
- Írta: MTI
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Nemzetközi roma színházi fesztivált rendez a Független Színház Magyarország május 24. és 27. között a Stúdió K Színházban; a Roma Hősök címmel megvalósuló fesztiválon hét ország nyolc produkcióját láthatja a közönség.
Mint a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében áll, a világ egyetlen nemzetközi roma színházi fesztiválját második alkalommal rendezi meg a Független Színház Magyarország.
A Roma Hősök - II. Nemzetközi Roma Storytelling Fesztivál célja, hogy nyolc európai kortárs alkotás bemutatásával hívja fel a figyelmet a roma dráma és történetmesélés értékeire, továbbá a roma közösségek helyzetére, példamutató egyéni sorsokat és nem mindennapi kihívásokat állítva a figyelem középpontjába.
A találkozó fókusza a személyes történetmesélés. A négynapos fesztivál programjában szereplő produkciók roma hősökről szólnak, akik képesek voltak változásokat elindítani saját és közösségük életében.
A nyolc alkotást magyar és angol nyelvű feliratozással, illetve szinkrontolmácsolással mutatják be. A Független Színház a Kaméleonlány című produkciójában az előző évi fesztiválhoz kapcsolódó workshopok résztvevőinek, roma fiataloknak a hőstörténetei elevenednek meg.
Alex Fifea és David Schwartz (Románia) Nem láttál semmit! című előadása egy néhány éve meggyilkolt roma férfi halálának körülményeit járja körül. Natalija Csekova (Bulgária) Cigánykerék című produkciójában egy saját identitásától, emlékeitől szabadulni próbáló roma nő történetét ismerheti meg a néző.
Sonia Carmona Tapia (Spanyolország) a Határtalan méltósággal című előadásban egy 2017-ben boldoggá avatott roma nő és egy világhírű előadóművésznő történetét mutatja be, akik a kommunistákkal, illetve Franco rezsimjével szálltak szembe.
Sebastiano Spinella (Olaszország) - aki elől családja eltitkolta roma származását, amelyhez az Európát bejárt cirkuszművész mégis visszakanyarodott - saját élettörténetét meséli el A szél gyermekei című darabjában.
A Tudás 6alom formáció tagja, Farkas Franciska a Levél Bradnek című előadásban szintén saját múltját eleveníti fel. Richard O'Neill (Egyesület Királyság) A mai lecke című produkciójában egy tanárról mesél, akit iskolája vezetése arra akart rávenni, hogy rejtse véka alá származását.
Michael Collins (Írország) Kulturális kérdés, vagy sem? című előadásában saját történetét meséli el lányának, hogy meggyőzze, igenis fontos iskolába járni.
A fesztivál minden produkciója után közönségtalálkozót tartanak. Az alkotásokból a találkozót követően oktatási módszertani anyag is készül, amely kiegészíti a tavalyi fesztivál alkotásai alapján létrejött módszertani anyagot. Ennek célja, hogy a fiatalokkal megismertesse a roma drámák és drámai hősök értékeit, továbbá segítse őket abban, hogy a saját környezetükben élő hősöket művészeti eszközökkel be tudják mutatni. Az oktatási módszertant 2018 őszén magyarországi - főként roma - diákok részvételével fogják a gyakorlatba átültetni.
További információ az eseményről a http://www.studiokszinhaz.hu/roma-hosok-i-nemzetkozi-roma-storytelling-fesztival/ linken érhető el.
Forrás: MTI
- Részletek
- Írta: Budapest.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
- Részletek
- Írta: Budapest.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek

- Részletek
- Írta: MTI
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Az idén ünnepli alapításának 160. évfordulóját a Gerbeaud cukrászda, amely ebből az alkalomból új csokoládét és tortát is készített.
- Részletek
- Írta: Budapest.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint 2018. október 4. és 17. között szünetel a vasúti közlekedés a Déli pályaudvaron karbantartási munkák miatt. A korlátozás ideje alatt kulcsszerepet játszó Kelenföld vasútállomás leggyorsabban a szokásosnál sűrűbben induló M4-es metróval...
Kultúra-képzőművészet-kiállítás Kogart Kortárs Gyűjtemény - Nagyszabású kiállítás a Várkert Bazárban
Lejárt- Részletek
- Írta: MTI
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Kogart Kortárs Gyűjtemény címmel mutatja be mintegy száz mai magyar alkotó munkáit a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (Kogart) kollekciójából a Várkert Bazár péntektől látható kiállítása.
- Részletek
- Írta: Budapest.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
- Részletek
- Írta: Budapest.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek

- Részletek
- Írta: MTI
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Életének 78. évében, hosszú betegség után kedd hajnalban meghalt Berkovits György író, szociológus, a Szépírók Társasága alapító tagja, a Budapestért-díj, a József Attila-díj és a 2018-as Artisjus Irodalmi Nagydíj kitüntetettje - közölte a Szépírók Társasága a honlapján.
- Részletek
- Írta: Budapest.hu
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
2018. október 14-től villamospálya-felújítás lesz a Fiumei úton a Népszínház utca és az Orczy tér közötti, kiemelkedően nagy forgalmú és terhelésű vonalszakaszon. A várhatóan december közepéig tartó felújítás ideje alatt a 24-es, a 28-as és a 37-es villamos külső...

- Részletek
- Írta: MTI
- Szülőkategória: Budapest, te drága!
- Kategória: Hírek
Budapest tizenegy helyszínén mintegy 600 szabadtéri minikoncerttel várja a közönséget május 25. és augusztus 12. között a Zenélő Budapest című koncertsorozat - mondta el a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
- Pályázati felhívás: Építészeti Örökségvédelmi Támogatás 2018-
- Négy nyári hétvégére ismét a gyalogosoké lesz a Szabadság híd-
- Fővárosi támogatással újult meg a Gellért-hegyi kereszt díszvilágítása-
- Változások a Fehérvári úti közlekedésben az 1-es villamos meghosszabbítási munkái miatt-
- Átadták a Gourmet díjakat
- Ifjúsági olimpia - A kardozó Pusztai Liza és Rabb Krisztián aranyérmes a vegyescsapatok versenyében
- A hétvégén rendezik meg a 28. Városligeti Gyermeknapot-
- Karbantartás miatt nem jár a fogaskerekű mától november végéig
- Mintegy 600 minikoncert a főváros 11 pontján az idei Zenélő Budapesten-
- Fővárosi Közgyűlés: megújul a Széna tér és a Vörösmarty tér-
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.