György István, aki egyben az oltási munkacsoport vezetője is, beszámolt arról, hogy a múlt heti több mint 170 ezer első- és második körös oltással már 457 ezernél is többen kapták meg az oltást, közülük mintegy 206 ezren a második vakcinát is.
Utalt arra, hogy az emberek beoltása az oltási rendnek megfelelően zajlik, ütemét a rendelkezésre álló vakcina mennyisége és típusa határozza meg. Az egészségügyben dolgozók beoltása gyakorlatilag megtörtént, megyénként néhány százan lehetnek, akik még nem kapták meg a vakcinát, igényüket továbbra is jelezhetik a megyei kórházaknak.
Az idősotthonok, bentlakásos szociális intézmények lakóinak, dolgozóinak beoltása is megtörtént, több mint 84 ezren kaptak oltást, közülük 77 ezer embernek a második adagot is beadták - közölte György István, hozzátéve, hogy akik nem kértek oltást, meggondolhatják magukat, ezt az intézményvezetőknek kell jelezniük.
Az államtitkár kiemelte, hogy továbbra is két nagy kockázati csoport kampányszerű beoltása folyik párhuzamosan: a regisztrált legidősebbeké a kórházi oltópontokon és a háziorvosoknál, valamint a 18-59 éves regisztrált krónikus betegeké.
"Ennek a két kockázati csoportnak az oltása az e heti oltási terv szerint folytatódik, hiszen mindenképpen az a cél, hogy a regisztrált legidősebbek és a krónikus betegek is oltást kapjanak, ők vannak leginkább kitéve a koronavírus súlyos, akár halálos szövődményeinek" - fogalmazott.
György István hangsúlyozta, a következő napokban "hatalmas lépést tudunk tenni az oltásban" a kínai vakcinának köszönhetően. A Sinopharm oltóanyagával megrakott teherautók kedd hajnalban elindultak Budapestről a kormányhivatalokba, onnan az oltóanyagok háziorvosokhoz kerülnek.
"Most először minden háziorvosnak jut a vakcinából, átlagosan praxisonként 55 embert tudnak beoltani" - közölte. Hozzáfűzte, azt kérik a háziorvosoktól, hogy még mindig a regisztrált legidősebbeket oltsák be ezzel, hiszen olyan, könnyen kezelhető vakcináról van szó, amelyet az idősek akár az otthonukban is megkaphatnak, ha azt elhagyni nem tudják.
György István jelezte: a következő napokban a háziorvosok 275 ezer regisztrált idős embert tudnak beoltani a kínai Sinopharm és 41 750 hatvan év alatti krónikus beteget az AstraZeneca készítményével, a kórházi oltópontokon pedig 52 ezer regisztrált idős ember kaphatja meg a Pfizer vakcináját.
"Ez 368 ezer ember oltását jelenti, de ehhez az szükséges, hogy a behívottak el is menjenek az oltásra" - mutatott rá. Kiemelte, hogy a héten 25 ezer második oltás is esedékes.
Az államtitkár kitért arra, hogy a héten 25-ről 66-ra növelték a központi oltópontok számát. Arra kérte az ezekre oltásra behívottakat, hogy pontosan a megadott időpontban érkezzenek. Helyenként ugyanis nagyobb tömeget, várakozást eredményez, hogy egyes berendeltek egy-másfél órával korábban jönnek.
György István arra biztatott mindenkit, hogy regisztráljon az oltásra, továbbá a jelentkezésben segítse idős, beteg hozzátartozóit. Regisztráció: https://vakcinainfo.gov.hu/
"Mindenki, aki regisztrált, sorra fog kerülni, a háziorvosok hetente frissülő listából dolgoznak, ők azok, akik értesítik az oltandókat, kérjük mindenki türelmét" - mondta.
Közölte, hogy a háziorvosok adminisztratív segítséget fognak kapni a beoltandók behívásához, ehhez valamennyi önkormányzat polgármesterét megkeresik.
Az államtitkár azt hangoztatta, hogy az oltás életet menthet, a Magyarországon elérhető vakcinák mindegyike biztonságos, képes védettséget adni a vírusfertőzés ellen, "minden ezzel ellentétes híreszteléssel szemben ez a keleti vakcinákra is igaz".
"A jó oltás az, ami már a vállunkban van" - idézte az államtitkár Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát, aki a napokban kapta meg a védőoltást.
Az államtitkár kiemelte, a védőoltásnak nagy szerepe van a védekezésben azért is, mert Magyarországon is megjelent és közösségben terjed a koronavírus brit mutációja, amely több embert képes megfertőzni és így többen szorulnak kórházi kezelésre.
György István végezetül köszönetet mondott azoknak, akik bármilyen formában segítik az oltási folyamat zökkenőmentes lebonyolítását.
MTI 2021. február 23.
Müller Cecília arról beszélt: a járvány harmadik hulláma bizonyos mértékig súlyosabban zajlik; a második hullám csökkenő tendenciáját "megszakította" a harmadik hullám kezdete, így a fertőzöttek száma nem tudott visszatérni arra a szintre, ahonnan a második hullám indult.
Hangsúlyozta: az, hogyan nő a fertőzöttek száma, milyen lesz a harmadik hullám dinamikája, jelentős mértékben múlik az embereken is.
Elmondta, hétfőn 1628-cal nőtt az azonosított fertőzöttek száma és 103 beteg meghalt. Müller Cecília megjegyezte: aggasztja a szakembereket, hogy csak néhány napon tudnak kevesebb mint száz elhunytról beszélni. Hozzátette: a harmadik hullámban megbetegedettek esetében súlyosabban zajlik a fertőzés, emelkedik a kórházban ápoltak száma, jelenleg 4582-en vannak kórházban és 396-an szorulnak lélegeztetésre.
Kiemelte: fontos lenne, hogy csökkentsék a szövődményes esetek és az elhunytak számát, de ezt addig nem tudják elérni, amíg a hatásos védőoltást a megfelelő számban nem kapják meg az emberek.
Közölte: folyamatosan érkeznek a vakcinaszállítmányok Magyarországra, kedden a Pfizer 104 130 adagot szállított, amely 52 065 ember beoltására lesz elég, és érkezett 100 ezer adag orosz Szputnyik V vakcina is, ezt meg fogják vizsgálni.
Regisztráció védőoltásra: https://vakcinainfo.gov.hu/
A tisztifőorvos kifejtette: akár nyugati, az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett, akár úgynevezett keleti vakcina érkezik az országba, minden esetben átvizsgálják a szállítmány dokumentációját, és vagy az alapján döntenek a "felszabadításáról", vagy a dokumentáció átvizsgálása és laboratóriumi vizsgálat után, de mindenképpen gyártási tételenként.
A kínai Sinopharm vakcinájáról azt mondta, az 18 éven felülieknek korhatár nélkül beadható.
Az országos tisztifőorvos felhívta a figyelmet az emberek egyéni felelősségére is. Közölte, a védekezés szabályai egyrészt feledésbe merültek, másrészt az emberek bele is fáradtak a védekezésbe. De nem szabad ezt tenni - figyelmeztetett -, hiszen a harmadik hullámban a mutáns törzseknek sokkal nagyobb a fertőzőképességük, és az is "igazolódni látszik", hogy súlyosabb megbetegedést okozhatnak, mint a korábban megismert vírus.
A védelmi intézkedéseket kitartó türelemmel továbbra is be kell tartani - emelte ki Müller Cecília. Hozzátette: ha valaki tüneteket észlel magán, akkor vegye legalább olyan komolyan, mint a járvány kezdetén, telefonon konzultáljon a háziorvosával, aki indokolt esetben intézkedik a mintavételről. Ha valaki betegen közösségbe megy, a fertőzőbb vírustörzs miatt több embert veszélyeztethet - mondta.
Szólt arról is, hogy a védőoltásokról számos valótlan információ kering, ezért azt kérte, hogy mindenki a szakemberekre, a háziorvosára hallgasson, és ne féljen az oltástól; ha felkínálják, fogadja el. Hangsúlyozta: a vakcinák biztonságosak és hatásosak.
Kérdésre válaszolva elmondta: a védőoltás elsősorban az egyén védelmét szolgálja, de a közösségre is hatással van, és minél több embert tudnak beoltani, annál szélesebb körű védettség alakul ki. Ezért szorgalmazzák, hogy az idősotthonokban élők éljenek az oltás lehetőségével, mert ez "sokkal nagyobb fokú szabadságot" eredményezhet, azaz lehetővé teheti majd a látogatásokat.
Közölte a fertőzésből már kigyógyultaknak is javasolják az oltást, mert azáltal jelentősen nagyobb lesz a védettség. Szólt arról is, hogy mivel egyik védőoltás sem biztosít százszázalékos védettséget, előfordul, hogy valaki az oltás ellenére megbetegszik, mert a szervezete nem termel elegendő ellenanyagot.
Szintén kérdésre válaszolva elmondta, a Pfizer maga javasolja, hogy aki korábban már átesett anafilaxiás sokkon, azt ne oltsák be a készítményével.
Kitért arra, hogy a brit mutáció mellett már azonosították a cseh és a csehhez hasonló variánst is Magyarországon.
Müller Cecília egy további kérdésre válaszolva beszámolt arról is, az AstraZeneca közölte, ha a második adag oltást hat hét után adják be, akkor erőteljesebb immunválaszt tudnak kiváltani. Megjegyezte: ezek alapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai javaslatot fogalmaz meg az operatív törzsnek, hogy változtassanak az eddig alkalmazott gyakorlaton.
MTI 2021. február 23.
Magyarország 9,8 millió ember oltásához elég oltóanyagot vár az uniós beszerzésből, ebből eddig 491 ezer ember oltására elég vakcina érkezett meg (4,9%) három gyártótól: Pfizer, Moderna, AstraZeneca. A Janssen és CureVac még nem rendelkezik uniós engedéllyel, így még nem is szállított oltóanyagot hazánkba.
Miután az uniós beszerzésből lassan és kevés vakcina érkezik, az oltások felgyorsítása érdekében Magyarország orosz és a kínai vakcinák beszerzésére is szerződött, ezekből összesen további 3,5 millió ember oltására elég vakcina érkezik majd a következő hónapokban. A mai napig 398 ezer ember oltására elég kínai és orosz oltóanyag érkezett ennek köszönhetően. A Szputnyik-vakcinával az elmúlt időszakban a regisztrált idősek oltását végezték a kórházi oltópontokon, a hétfőn este érkezett 100 ezer ember első oltásához elég vakcinát pedig még az NNK vizsgálja. Az eddig hazánkba érkezett 275 ezer ember oltásához elég kínai vakcinával szerdán kezdi meg az oltást a háziorvosok. Praxisonként átlagosan 50-55 fő regisztrált idős oltására van most ezzel lehetőséggel.
A hazánkba érkező vakcinákból mindig képeznek megfelelő biztonsági tartalékot a második körös oltások elvégzéséhez. A ma reggeli adatok szerint már 457 096 fő kapott oltást, közülük 205 720 fő már a második oltását is megkapta.
|
|
Lekötött mennyiség |
Ebből megérkezett |
|||
|
|
Adag |
Fő |
Adag |
Fő |
% |
1 |
Pfizer-BioNtech |
6 593 710 |
3 296 855 |
773 745 |
386 782 |
11,73% |
2 |
Moderna |
1 744 000 |
872 000 |
39 600 |
19 800 |
2,27% |
3 |
AstraZeneca |
6 540 000 |
3 270 000 |
169 900 |
84 950 |
2,60% |
|
Janssen |
4 360 000 |
2 180 000 |
0 |
0 |
0,00% |
|
CureVac |
500 000 |
250000 |
0 |
0 |
0,00% |
|
EU beszerzésből |
19 737 710 |
9 868 855 |
983 245 |
491 532 |
4,98% |
4 |
Szputynik |
2 000 000 |
1 000 000 |
145 600 |
122 800 |
7,28% |
5 |
Sinopharm |
5 000 000 |
2 500 000 |
550 000 |
275 000 |
11,00% |
|
"keleti vakcina" |
7 000 000 |
3 500 000 |
695 600 |
397 800 |
9,94% |
|
Összesen |
26 737 710 |
13 368 855 |
1 678 845 |
889 332 |
6,28% |
Kiss Róbert rendőr alezredes közölte: a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt hétfőn 137, összesen pedig már 26 134 rendőri intézkedés történt.
Hétfőn 98-an szegték meg a tízezer lakosúnál nagyobb településeken a közterületi maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet. Közülük 22 embert figyelmeztettek, 43-an kaptak helyszíni bírságot, 33 szabálysértőt feljelentettek - ismertette.
Szabálytalan maszkviselés miatt hétfőn tömegközlekedési eszközökön és a megállóhelyeken 12, üzletekben, bevásárlóközpontokban 27 ember ellen intézkedtek - tette hozzá.
A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 834 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 214-szer az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 620 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat nem tartották be.
Hétfőn két vendéglátóhelyet is ideiglenesen, hat hónapra bezáratott a rendőrség. A Pest megyei Acsán egy sörözőben tartottak ellenőrzést, ahol egy vendég szeszes italt fogyasztott, Jász Nagykun megyében pedig Kengyelen volt nyitva egy vendéglátóhely, az alkalmazott épp egy vendéget szolgált ki. A vendéglátóhelyekre január 30. óta vonatkoznak szigorúbb szabályok: hétfőn 3 ember ellen intézkedtek a szabályok megsértése miatt, így már 55-re nőtt a szabálysértést elkövetők száma.
A kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok, illetve a közterületi csoportosulások tilalmának megsértése miatt hétfőn 359 ember ellen intézkedtek. Ezzel 41 667-re nőtt a tavaly novemberben bevezetett szabályt megszegők száma.
Hétvégén is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályok megsértése miatt 51 alkalommal léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 12 300-szor intézkedtek.
A hatósági házi karanténban lévőket hétfőn 11 092 esetben ellenőrizték személyesen a rendőrök. Aznap 5238 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 26 549-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 2675-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat - közölte az alezredes.
MTI 2021. február 23.
A központi költségvetés 180,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 22,4 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 4,1 milliárd forintos hiányt könyveltek el. A többlet kialakulása az éves egyenleg éven belüli szezonális lefutásával magyarázható - tette hozzá a PM jelentése.
A minisztérium tájékoztatója hangsúlyozza: a jelenlegi becslések szerint ebben az évben a GDP 6,5 százalékának megfelelő uniós módszertan szerint számolt államháztartási hiány várható.
A január havi 2254,9 milliárd forint bevétel az egy évvel korábbihoz képest 203,0 milliárd forinttal, 9,9 százalékkal nőtt. A kiadások 2056,1 milliárd forintot tettek ki, 94,6 milliárd forinttal, 4,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapjának teljesítését.
Tavaly januárban 90,4 milliárd forint volt a központi alrendszer többlete, amiből a központi költségvetés 40,8 milliárd forinttal, a társadalombiztosítási alapok 23,9 milliárd forinttal, az elkülönített alapok 25,7 milliárd forinttal részesedtek.
A járványügyi védekezéshez biztosított források mintegy 60 milliárd forintot tettek ki januárban - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium és hozzátették: a költségvetés továbbra is maradéktalanul biztosítja a járvány elleni védekezéshez és a gazdaság újraindításához szükséges forrásokat.
Januárban az általános forgalmi adóból 584,5 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételt 47,6 milliárd forinttal, 8,9 százalékkal haladta meg. A jövedéki adóból származó bevétel 107,4 milliárd forintot tett ki, ami 8,9 milliárd forinttal, 9,0 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A dohánytermékekre kivetett jövedéki adóbevétel 23,8 százalékkal nőtt. A személyi jövedelemadóból származó bevétel januárban 267,2 milliárd forint volt, a magasabb bérkiáramlás miatt 15,5 milliárd forinttal, 6,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi összegnél.
Az uniós programok bevételei mérlegsoron 2021 első hónapjában 17,1 milliárd forint bevétel keletkezett, ami az éves előirányzat 1,5 százalékát teszi ki. A kifizetések 258,9 milliárd forintra rúgtak, ez az éves előirányzat 16,2 százalékát jelenti.
A társadalombiztosítási alapok bevételei 1,5 százalékkal 554 milliárd forintra nőttek, a szociális hozzájárulási adóból és járulékokból befolyt összeg azonban a nyugdíjalapban 5,9 százalékkal, az egészségbiztosítási alapban pedig 2,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A nyugdíj kiadások 4,4 százalékkal, az egészségbiztosítási alap kiadásai 10,4 százalékkal nőttek, ezen belül a gyógyító megelőző ellátásra fordított összeg és a táppénz kifizetés 17,7, illetve 17,5 százalékkal meghaladta a tavaly januárit.
A költségvetési szervek kiadásai mérlegsoron 445,5 milliárd forint, 7,8 százalékkal nagyobb kiadás teljesült, mint tavaly januárban. A személyi juttatásokra és a munkaadókat terhelő járulékokra kifizetett összeg 290,2 milliárd forintot tett ki, 13,6 milliárd forinttal nőtt. A szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai mérlegsoron 340,1 milliárd forint kiadás teljesült, 126,5 milliárd forinttal magasabb volt, mint tavaly januárban. Ebből 42,0 milliárd forintot a Modern városok program keretében utaltak ki és 15,4 milliárd forintot a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásokra.
A központi költségvetés adóssága az év első hónapjában 252,2 milliárd forinttal csökkent és január végén 36 432 milliárd forinton állt. A nettó forintkibocsátás 124,5 milliárd forinttal járult hozzá a csökkenéshez, amit az okozott, hogy az év elején lejárt nettó 690,3 milliárd forint összegű likviditási repó állományt, csak részben kompenzálta a költségvetés hiányának finanszírozása érdekében megvalósult 485,3 milliárd forint összegű nettó kötvénykibocsátás. A forint árfolyamának az elmúlt év végéhez képest bekövetkezett erősödése, az adósság devizában fennálló részének forintban számított nyilvántartási értékét 132,6 milliárd forinttal csökkentette - derül ki a Pénzügyminisztérium tájékoztatójából.
MTI 2021. február 23.
Vályi-Nagy István, a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy az intézmények honlapján megtalálhatók lesznek a gyógyszerrel kapcsolatos információk, például az alkalmazási előírás, valamint a kezeléshez hozzájáruló nyilatkozat is. Ezekből tájékozódhatnak a betegek és a háziorvosok is - tette hozzá.
Tudatta, hogy kedden több mint kétezer adag gyógyszer érkezik Magyarországra, és folyamatos lesz a beszerzés, mivel a járvány harmadik hulláma miatt egyre több betegnek lesz szüksége a kezelésre.
Emlékeztetett: a bamlanivimab egy már meggyógyult beteg vérplazmájából készített úgynevezett monoklonális antitest, amely az esetek háromnegyedében megakadályozza, hogy súlyosabb szövődmények alakuljanak ki, és emiatt a beteg kórházba kerüljön. A gyógyszert egyórás infúzió formájában adják be azoknak a betegeknek, akiknél enyhe vagy középsúlyos tünetek jelentkeznek - fűzte hozzá.
Vályi-Nagy István az M1 aktuális csatornán azt mondta, hogy a szerrel eddig kezelt 15 beteg közül egy került kórházba, de az ő állapota sem romlott, csak stagnált.
MTI 2021. február 23.
A kormány a rugalmas szabályokkal is segíti a vállalkozások talpon maradását, védi a koronavírus kártételeitől a magyar gazdaságot és a hazai munkahelyeket - szögezte le.
A munkáltatók és a munkavállalók érdekeinek érvényesülését egyszerre szolgálja, hogy a veszélyhelyzet időtartama alatt a munka törvénykönyve előírásaitól eltérően is megállapodhatnak a távmunkáról. Ezzel számos könnyítés válik lehetővé, a többi között szabadon választható a munkavégzés helye. A távmunka akár részlegesen, a munkanapok egy részében is megvalósulhat. A munkáltató hozzájárulhat a munkavállaló kiadásaihoz, a költségtérítés legfeljebb a mindenkori minimálbér összegének 10 százaléka, idén tehát havonta 16 740 forint lehet.
A távmunka tevékenységi körüktől, működési sajátosságaiktól függően illeszthető be az egyes cégek, intézmények mindennapi gyakorlatába. Ha az átállás nem gátolja, hátráltatja a munkavállalókat feladataik teljesítésében, érdemes lehet otthonról dolgozniuk. Ezzel nemcsak a munkahelyen, hanem az oda való eljutás során sem teszik ki magukat a megfertőződés kockázatának - mutatott rá az ITM.
Bodó Sándor kifejtette: a kormány az eredményes gazdaságvédelmi intézkedések mellett rugalmas szabályokkal is támogatja a magyar emberek munkahelyeinek megtartását. Az eddigi tapasztalatok szerint a távmunka sokféle ágazatban, területen bevált, a vállalkozások és a foglalkoztatottak számára egyformán előnyös megoldás lehet. A korábbi 250 ezerhez képest tavaly decemberben már több mint 400 ezren dolgoztak így - a növekedés a támogató szabályozásnak is köszönhető - tette hozzá az államtitkár.
MTI 2021. február 23.
A kormányfő kifejtette, hogy egy világjárvány közepette az a politikus feladata, hogy a belé helyezett bizalomnak megfelelve és felelősségét vállalva megvédje a polgárok egészségét. Ezért be kell szerezni minél hamarabb minél több oltóanyagot, hiszen aki időt nyer, életet nyer és visszanyeri a szabadságot.
Hangsúlyozta: nincs keleti és nyugati oltóanyag, csak jó és rossz vakcina létezik, és amikor a magyar hatóságok megállapítják egy készítményről, hogy biztonságos és hatásos, kiadják rá a használati engedélyt.
Az engedélyezett vakcina "ettől a pillanattól kezdve számomra magyar oltóanyag, amellyel megvédhetem honfitársaim életét" - mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy szét lehet-e választani az orosz vakcina beszerzését az EU és Oroszország feszült viszonyától, és hangsúlyozta, hogy az emberi élet és az egészség védelme politikai szempontok, így geopolitikai mérlegelések felett is áll. Mint mondta, felelőtlenség politikai kérdést csinálni az oltóanyagok ügyéből, és csak azért hagyni meghalni embereket és korlátozni a szabadságot, mert fenntartások vannak a gyártó országgal szemben.
Hozzátette: "objektívan szemlélve" látható, hogy a kommunizmus ideje alatt Európa keleti részén kialakult egy "oltási kultúra", amelynek révén a járványos gyermekbénulást okozó poliovírust sokkal hamarabb legyőzték, mint Nyugaton, ahol ideológiai okok miatt elzárkóztak az "orosz oltóanyag" használatától.
Az Európai Unióban alkalmazott központosított - az Európai Bizottság által végzett - oltóanyag-beszerzésről elmondta: "ma már nyilvánvaló, hogy ez egy rossz döntés volt". Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Izrael és még Szerbia is "jóval előttünk, EU-tagok előtt jár", de most már késő, és a panaszkodás nem vezet semmire.
Az Európai Bizottság "tegye, amit tennie kell, mi nem akadályozzuk ebben, és ahol tudjuk, támogatjuk, de az emberek iránti felelősségből élünk nemzeti hatásköreinkkel" - mondta a kormányfő.
Arra a kérdésre, hogy miért nem tekinti kötelező érvényűnek a beszerzésről hozott EU-s döntést, kifejtette, hogy "Brüsszel a saját logikáját követi", nem veszi figyelembe kellőképpen az időtényező jelentőségét, túl lassan adja ki az engedélyeket és láthatóan nem az erő pozíciójából tárgyal a szállítókkal.
Ugyanakkor a szabályok nem zárják ki az ügyben a tagállami szintű fellépést, a "nemzeti cselekvést", és a magyar kormány él ezzel a lehetőséggel - tette hozzá.
"Nem tudom pontosan, hogy mi történik Brüsszelben és a brüsszeli bürokraták fejében, de tudom, hogy minden halálos áldozat az édesapja, az édesanyja, a testvére vagy esetleg a gyermeke volt valakinek. Ez magasabb dimenzió, mint az európai politika dimenziója. Polgáraink egészsége és szabadsága abszolút elsőbbséget élvez" - mondta Orbán Viktor arra a felvetésre, hogy egyesek szerint az EU-t ideológiai motívumok is vezérlik a vakcinabeszerzésben.
Azzal a gondolattal kapcsolatban, miszerint a vakcinabeszerzéssel Brüsszel azt kívánja felmutatni, hogy az EU közössége erősebb, mint tagjai egyenként, és működőképes központosított államként, a kormányfő elmondta, hogy minden stratégia annyit ér, amennyire sikeres, és ahol a közös fellépés vezet eredményre, ott együtt, ahol pedig a "nemzeti út" sikeres, ott ezt az utat kell választani.
"Most együtt akarunk valamit elérni, amit önállóan mindenki nyilvánvalóan sikeresebben meg tudott volna oldani, lásd Nagy-Britanniát vagy Szerbiát" - jegyezte meg Orbán Viktor.
Arra a felvetésre, hogy számos kormány szerint csak egyesült erővel lehet állni a versenyt Amerikával, Oroszországgal és Kínával, hangsúlyozta, hogy nem támogatja azokat, akik vissza akarják hozni a hidegháborút, és azt vallja, hogy Oroszország és Kína sokkal inkább "nagy lehetőség Európának", ezért "keresnünk kell az együttműködés érdekeinket szolgáló formáit".
Európa gazdasági helyzetéről elmondta, hogy míg "nálunk, Közép-Európában jól mennek a dolgok", a gazdasági adatok "kitűnőek", az államháztartás "a legnagyobb rendben van", a "munkaközpontú politikánk csaknem teljes foglalkoztatottságot" eredményezett és "jól haladunk a digitalizációval", Nyugaton "túlságosan a szocializmusra emlékeztető gazdaságpolitika" érvényesül, adóemelésekkel, a beruházásokat és a vállalkozásokat hátráltató bonyolult szabályokkal.
"Az EU-nak sokkal erősebben kellene törekednie versenyképességének javítására, de sajnos csökken részaránya a globális gazdasági teljesítményben, ami aggodalommal tölt el bennünket" - mondta Orbán Viktor.
A kormányfő a migráció ügyével kapcsolatban egyebek között elmondta, hogy az EU politikája "téves felfogásra épül", valamint "illúziókat kelt a háborús térségekben élőkben", és így "temetővé változtatta a Földközi-tengert".
Arról is szólt, hogy Magyarország "erőteljes családpolitikai intézkedésekkel" kíván megbirkózni a demográfiai kihívásokkal, "és nem bevándorlók behívásával".
Hangsúlyozta: "a németek ránk akarják kényszeríteni a befogadás politikáját (Willkommenspolitik), amire nemet kell mondanom".
Kifejtette: a magyarok természetesen tiszteletben tartják a németek felfogását a hazájukról és nemzetükről, illetve ezen fogalmak és a keresztény értékek kapcsolatáról, és csupán viszonosságot, a magyar önmeghatározás tiszteletét kérik tőlük.
MTI 2021. február 22.
Szijjártó Péter elmondta: az oltóanyagokat a Nemzeti Népegészségügyi Központba viszik, és azokat az ottani szakmai döntést követően fel is lehet használni.
"A gyorsaság rendkívül fontos az oltások vonatkozásában, hiszen ha csak egy nappal tudjuk előrehozni az oltási menetrend végrehajtását, akkor is 100-150 ember életét meg tudjuk védeni" - emelte ki a miniszter, hozzátéve: így több mint 2000 ember megfertőződését tudják megakadályozni, és 10-15 milliárd forintnyi kártól tudják megmenteni a magyar gazdaságot.
"Ebben a helyzetben tehát versenyt futunk, versenyt futunk az idővel, így azon dolgozunk, hogy minden forrásból minél gyorsabban megérkezzenek a Magyarországon már engedélyezett vakcinák" - jelentette ki Szijjártó Péter.
A miniszter január 22-én jelentette be, hogy kétmillió adag, vagyis egymillió ember beoltásához elegendő vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól.
Szijjártó Péter péntek este tette közzé a videofelvételeket arról, ahogy Szentpéterváron megkezdődött a százezer adag Szputnyik V vakcina előkészítése a szállításra, majd a koronavírus elleni oltóanyag-szállítmánnyal a kamion útnak indult Budapestre.
A koronavirus.gov.hu hétfőn azt írta: eddig 453 457 embert oltottak be, közülük 201 005-en már a második oltást is megkapták. Jelenleg is tart a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása a kórházi oltópontokon (Pfizer- és Szputnyik vakcinával), a háziorvosok pedig folytatják a 60 év alatti krónikus betegek oltását (AstraZeneca-vakcinával). Hamarosan megkezdődik az oltás a kínai Sinopharm-vakcinával is - közölték.
MTI
Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztését 133 igen szavazattal, 55 nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el a parlament.
Az Országgyűlés által most megerősített kormányrendeletek hatálya 90 napra hosszabbítható meg, de a parlament ennél korábban is visszavonhatja felhatalmazását.
A megerősítéssel kapcsolatban az előterjesztés indoklása hangsúlyozza: e megerősítés által az Országgyűlés politikailag elismeri a járvány megakadályozására tett eddigi kormányzati lépéseket.
Az Országgyűlés külön jóváhagyta azt a kormánydöntést, amellyel a tavaly november elején kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt kiadott egyes kormányrendeleteket a 2021. február 7-én hatályos szövegükkel újból hatályba léptették.
A hétfőn elfogadott jogszabály rendezi az időközi választások és népszavazások kérdését is, kimondva, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követő napig időközi választás és népszavazás nem tűzhető ki, a már kitűzöttek pedig elmaradnak. A ki nem tűzött és az elmaradt választásokat, népszavazásokat a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül kell kitűzni.
A törvény rögzíti, hogy a kormánynak a járvánnyal kapcsolatos intézkedésekről rendszeresen tájékoztatást kell adnia az Országgyűlés ülésén, annak hiányában a házelnöknek és a frakcióvezetőknek.
A törvény a kihirdetése napján 23 órakor lép hatályba, és a kihirdetését követő 90. napon veszíti hatályát.
MTI 2021. február 22.
Müller Cecília hozzátette: a kínai oltóanyag a vírus teljes, elölt változatát tartalmazó vakcina, amely sok fehérjét, a vírus burkát, örökítőanyagát tartalmazza inaktivált állapotban.
Azt mondta, az oltóanyag fertőzést, megbetegedést nem tud okozni, de széles antigén palettája sokkal jobban "megmozdítja" az immunrendszert. Sokan bizakodnak, hogy tartósabb, esetleg magasabb fokú védelmet adhat, ezt a jövő dönti el - jegyezte meg.
Hozzáfűzte, hogy a magyar fejlesztésű vakcinát a Sinopharméval megegyező technológiával tervezik.
Kitért arra, hogy a kínai gyártású oltóanyag 18 év felett bárkinek adható. A vakcina leiratában szerepel, hogy 60 év felett nincs elég tapasztalat róla, ez azonban majdnem minden oltóanyagról elmondható. "Bizonyos életkor felett az immunrendszer nem reagál olyan aktívan az oltóanyagra, mint egy fiatal szervezetben, ettől függetlenül képes megvédeni a szövődménytől vagy halálos megbetegedéstől" - mondta a tisztifőorvos.
Müller Cecília megjegyezte, minden gyógyszert, oltóanyagot a haszon-kockázat becsléssel érdemes összehasonlítani, azonban az oltás beadásának késlekedése "nyitva hagyja a kaput a fertőződés lehetőségére".
Kiemelte, nincs százszázalékos védelmet nyújtó vakcina, de a Magyarországon engedélyezett oltóanyagok hatásossága mind 70 százalék feletti, ami jó eredmény. Kitért arra: számos olyan oltást is alkalmaznak itthon más betegségekkel szemben, melyeknek 50 százalékos a hatékonysága.
A szakember a járványügyi adatokról azt mondta, exponenciálisan emelkedik az új fertőzöttek száma, ami a vírusvariánsok megjelenésének tudató be.
Megdőlt az a nézet, hogy az új vírusvariánsok nem okoznak súlyosabb megbetegedést, hiszen arányaiban az új fertőzöttekhez képest egyre többen szorulnak kórházi ellátásra - mondta.
Az aktív betegek 82 649-en vannak, kórházban 4489 embert kezelnek, közülük 394-en szorulnak gépi lélegeztetésre. Ezek a számok egyértelmű emelkedést mutatnak, és újabb terhet rónak az egészségügyi ellátókra - tette hozzá.
A romló járványügyi adatok fokozott óvatosságra intenek - mondta, és arra kérte az embereket, fogadják el a nekik felajánlott oltóanyagot, hiszen mindegyik biztonságos és hatásos.
Müller Cecília beszámolt arról, hogy a brazil és dél-afrikai vírusvariációt Magyarországon még nem mutatták ki, de a laboratóriumi mintákban egyre többször fedezik fel a brit vírusvariációt, eddig 378 esetben. Ezenkívül 34 mintában egyéb variánst is találtak.
Közölte, a 378 esetből mindössze tíznél kapcsolható össze külföldi utazással a behurcolás, így elmondható, hogy a brit mutáns már közösségi terjedésnek indult.
Az országos tisztifőorvos kiemelte, "fontos két hét áll előttünk", hiszen a következő két hét alatt több védőoltást tudnak beadni, mint eddig összesen, ami köszönhető az országba érkezett oltóanyagoknak.
Átoltottságban is jól áll Magyarország, hiszen míg az európai átlag 3,9 százalék, addig nálunk a lakosság 4,6 százaléka kapott már oltást - emelte ki.
"Bízunk abban, hogy az oltásokkal jelentősen tudunk javítani járványügyi helyzetünkön" - mondta, egyben arra kért mindenkit, figyelje háziorvosa értesítését, és kérje a felajánlott oltóanyagot.
Arra a kérdésre, hogy a romló járványügyi adatok fényében terveznek-e további szigorítást, Müller Cecília azt mondta: nem szeretnének szigorítani, de ez az embereken is múlik. Óvatosságra és figyelemre intenek az adatok, és továbbra is be kell tartani a védekezésben hozott intézkedéseket - hangsúlyozta.
MTI 2021. február 22.