Élesítsd az IGAZI VEZETŐT magadban az 5 KRAFT-vezetői minőség mozgósításával.
Tűz és víz találkozik a magyar humorcsatorna legújabb, Ne bízz a ribiben! című szitkomjában, amelyben két fiatal lány kénytelen-kelletlen összeköltözik. Fekete humor, furcsa szomszédok és a régen látott közönség kedvenc, James Van Der Beek a Comedy Central újdonságában.
A különleges írói stílussal rendelkező, kissé titokzatos Bucsi Mariann írónőt egy rendhagyó interjú keretén belül kérdezte több ismert és elismert ember, így közelebbről is megismerhetjük hazánk egyik feltörekvő szerzőjének életét.
45,3 millió euró+áfáért, vagyis átszámítva közel 18 milliárd forintért vásárolta meg a jegybank az V. kerületi Eiffel Palace irodaházat - tudta meg az mfor.hu. A piaci szakértők előzetesen 11-12 milliárdos vételárat becsültek.
Összesen 52 tiszthelyettes elhelyezésére alkalmas rendőrszállót adtak át Budapesten. A régóta üresen álló, idén nyáron felújított Róbert Károly körút 53. szám alatti épülettel együtt csaknem ezer rendőrnek ad szállást a főváros.
A tegnapi ónos eső megnehezítette, helyenként megbénította a közlekedést a főváros hegyvidéki szakaszain (a Budakeszi, Normafa, Nagykovácsi felé vezető utakon), illetve a külső kerületekben, továbbá a 3-as úton. A legtöbb gondot az út menti fákra fagyott csapadék és az emiatt letört ágak, kidőlt fák, továbbá a H8-as hév és a 60-as járat (fogaskerekű) esetében a felsővezetékre fagyott ónos eső okozza.
A napokban közel 32 ezer nőnek küld méhnyakrák-szűrésre szóló levelet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat.
A 2019 végén kezdődött világméretű koronavírus-járvánnyal, a karanténnal, az életünk megállításával-lelassításával olyan teljesen újszerű helyzetben találtuk magunkat, hogy nem voltak fogalmaink az új, nyelven kívüli jelenségek elnevezésére.
Mindenben megfeleltek a minőségi előírásoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által vizsgált tíz, a hazai kereskedelemben leginkább előforduló fajtájú és származási helyű narancsok - közölte a hivatal.
Újabb kötettel bővült a Magyarországon eddig több tízezer példányban eladott „90 nap” riportkönyvsorozat.