Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró értékben lakásokat és irodaházakat építenek, közparkot alakítanak ki és fejlesztik a közösségi közlekedést.

A kormány szerint az új városnegyed turisztikai, gazdasági és üzleti területen is új lehetőségeket jelent a fővárosnak.

A hosszú hétvégén sok turista érkezett Budapestre, hogy felfedezzék a főváros és egyben az ország világhírű turisztikai látványosságát, a Hősök terét. Innen párszáz méterre azonban ennél jóval lehangolóbb a látvány, amit nem érdemes fotókon megörökíteni.

A Rákosrendező vasútállomás környéke ugyanis tele van szeméttel. Építési törmelék és elektronikai hulladék jelzi, hogy sokan még mindig szemétlerakónak használják ezt a területet.

Lázár János építési és közlekedési miniszter tavaly decemberben jelentette be, hogy magántőke bevonásával nagyszabású fejlesztést valósítanak meg, ami egy új városközpontot jelent lakásokkal, irodaházakkal és közparkkal.

Márciusban pedig az erről szóló megállapodást is aláírták Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek között.

Ennek keretében 5 milliárd euróból valósulhat meg a beruházás az egyik legjelentősebb nemzetközi ingatlanfejlesztő vállalat közreműködésével.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter akkor arról beszélt, hogy az új városnegyed turisztikai, gazdasági és üzleti területen is új lehetőségeket jelent a fővárosnak.

„Ez a nagy városfejlesztési beruházás új minőséget ad Budapest és az ország életének is, és Budapest felkerül arra a globális térképre, amelyen azok a városok szerepelnek, ahol nagy, sőt, hatalmas ingatlanfejlesztési és modernizációs beruházásokat hajtanak végre” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Budapest baloldali vezetése már a tervek első hírei után ellenezte a beruházást, Karácsony Gergely be is jelentette, hogy áprilisban elindítják az úgynevezett második lakógyűlést, amiben kikérik a fővárosiak véleményét a tervekről.

Lázár János építési és közlekedési miniszter közösségi oldalára töltött fel egy videót, amiben arról beszél, hogy eddig nem zavarta a főváros vezetését, hogy Budapest központját elárasztotta a szemét, azt viszont ellenzik, hogy a kormány tenni akar ez ellen. A fejlesztés első lépéseként 170 ezer köbméter építési hulladékot szállítanak el innen.

„Mégiscsak felháborító, hogy többszázezer köbméternyi szemét van felhalmozva Budapest közepén, és ez a területileg illetékes polgármestereket és a főpolgármestert abszolút nem zavarja” – mondta Lázár János.

A kormány csütörtökön az Országgyűlés elé terjesztette a 130 hektáros terület fejlesztését szolgáló államközi szerződés tervezetét. Az Építési és Közlekedési Minisztérium közleménye megerősíti, hogy 5 milliárd euró értékben új városközpont jöhet létre, lakóingatlanokkal, bevásárlóközpontokkal, közösségi terekkel és közparkokkal. A közlemény arra is kitér, hogy a világszínvonalú ingatlanfejlesztés a nemzeti érdekekkel összhangban, Budapest, illetve a budapestiek javára valósulhat meg.

 

A Budapest rovat további hírei

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...
Könnyebben fertőz és gyorsabban terjed. Új Covid variáns bukkant fel. A WHO már vizsgálja az új mutánst, ami a korábbi koronavírus változatok genetikai keveredéséből jött létre. Szakemberek szerint...
Aki elmulasztotta megfizetni a gépjárműadót, június 30-án éjfélig kérheti az automatikus öthavi pótlékmentes részletfizetést – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal...
„A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy megvédje a magyar családokat és hosszútávon biztosítsa számukra a kiszámítható, fenntartható lakhatást. Ennek érdekében a kormány úgy döntött, hogy 2025...

A címlapról

A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas...
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.