Az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU) végrehajtó bizottsága megerősítette, hogy decemberben, buborékos formában rendezik meg a Bajnokok Ligája mostani idényének küzdelmeit. A nők Linzben versenyeznek majd, magyar részről a Budaörs lesz érdekelt.

 A magyar szövetség hírlevele emlékeztet, hogy az ETTU a koronavírus miatt változtatott az eredeti lebonyolításon, és egy helyszínen, néhány nap alatt bonyolítja le az első számú európai kupasorozatot. A járvány tombolása miatt több klub is abban bízott, hogy jövőre halasztják a BL 2020-2021-es idényének mérkőzéseit, az ETTU azonban ragaszkodott a decemberi időponthoz. A részvételt ilyen körülmények között 11 női és 15 férficsapat vállalta.


    "A jelenlegi járványügyi helyzetben számítottunk rá, hogy a megszokottól eltérő rendszerben történhet csak meg a Bajnokok Ligája, csökkentve az utazások és a kontaktok számát. Az európai szövetség és az osztrák Linz mint klub felvállalta azt az egyetlen életszerű rendezési formát, amelyben a mostani szezonban megvalósítható ez az esemény" - írta közleményében a magyar bajnoki címvédő SH-ITB Budaörsi SC. - "A terv szerint minden résztvevő játékos, edző, sportvezető, játékvezető és a szervezők is negatív teszttel kerülnek be a buborékba, és onnantól kezdve a verseny végéig teljesen el lesznek zárva a külvilágtól. A szervezők által meghatározott szálloda és a sportcsarnok között mozoghatnak csak, ott is a szervezők által biztosított kisbusszal."
    Az egyesület hangsúlyozta: fontosnak tartotta, hogy ebben a rendhagyó szezonban is legyen nemzetközi kupa, ezért támogatta az ETTU-t abban, hogy létrejöhessen ez a rendezvény és az asztalitenisz is bizonyítani tudja, hogy más sportágakhoz hasonlóan képes megrendezni a legrangosabb európai kupát.


    "Azonban az elmúlt hetekben a járványhelyzet napról napra romlik, ezért mi több más európai csapattal együtt határozottan arra kértük a szervezőket, hogy a BL-tornát tavasszal tartsák meg, bízva abban, hogy akár a vakcina belépésével egy biztonságosabb, reálisabb versenyt lehessen tartani. Az ETTU azonban számunkra érthetetlen módon ragaszkodik a december 3-8-i időponthoz" - írták a budaörsiek.


    "Ezzel két választási lehetőségünk maradt: vagy visszalépünk a versenytől, ami egyben a teljes 2020-2021-es nemzetközi szerepléstől történő visszalépést is jelentené, vagy vállalva egyrészt a szigorú előírásokat, másrészt a potenciális veszélyeket, elutazunk december elején Linzbe. Természetesen egyeztettünk a játékosokkal, figyelembe vesszük az ő egyéni élethelyzetüket is, és bár nem örömmel, de saját magunk miatt is, a magyar asztalitenisz képviselete miatt is és a támogatóinkkal meglévő jelenlegi és reményünk szerint jövőbeni együttműködés okán is valamilyen összetételű csapattal bevállaljuk a decemberi versenyt."
    A csoportok sorsolását az ETTU a csapatok megérkezését követően, a helyszínen tartja meg, így a verseny előtt két nappal derül majd ki, hogy kik lesznek a magyar csapat ellenfelei. A Budaörs utazó játékoskerete a következő napokban válik véglegessé.
    "Összegezve: a Budaörsi Sport Club nem örül annak, hogy a résztvevőkre erőltetik két hét múlva a versenyzést, de az egyesület mindent elkövet annak érdekében, hogy a 2020-2021-es szezonra vállalt sportszakmai és anyagi kötelezettségeit teljesíteni tudja" - áll a klub közleményében.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...

A címlapról

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.