A mintaszerű pontosság, a többfunkciós bicskák és az örökös semlegesség alpesi köztársasága a magyar kultúra, s benne a magyar zene számára is ismerős tájék és fontos összeköttetés.
"Svájc. Zerge, bércek, szédület. Sikló. Major felhők felett. Sötétzöld völgyek, jégmező: Harapni friss a levegő."
Babits Mihály versében (Messze...messze...) így kerül össze mindaz, ami elsőre Svájcról az eszünkbe juthat, ám persze korántsem ez minden, ami fontos számunkra az országból, amelynek gazdagsága és történelmi szerencséje régóta oly irigylésre méltónak tetszik. Legendás szabadsághősei ott szerepelnek kártyánk, a magyar kártya lapjain, s ha Bernt említjük, sokan máig hozzátoldják e városnévhez a tragédia szót, visszaemlékezve az 1954-es labdarúgó-világbajnoki döntő traumájára. "Az első magyar turistanő", Wesselényi Polixéna a 19. század derekán itt mászott alpesi hegycsúcsokra, hogy aztán útirajzban örökítse meg "schweizi" élményeit, de innen érkezett magyar földre Ganz Ábrahám, s a 14. században ugyancsak itt, Töss kolostorában élt és halt az utolsó Árpád-házi hercegnő, Erzsébet. Tudjuk, Bocskai István fejedelemnek szobra van Genfben, s ha a magyar költészetben elmerülünk, még azt is megtudhatjuk Illyés Gyulától, hogy a reformáció hőseit felvonultató emlékmű pontosan "száznegyvenhárom lépés". S ha már Genfet említettük, hát itt kezdte meg 1835-ben közös életét Liszt Ferenc és szöktetett szerelmese, Marie d'Agoult grófné, s utóbb itt ünnepelte a zeneszerző Blandine lányuk születését A genfi harangok megkomponálásával.
Várjon Dénes (forrás: Zeneakadémia)
Liszt nevének szerepeltetése már a zenei érintkezések és kapcsolatok terepére vezet át minket, ahol a Bartók Bélától művek egész sorát megrendelő Paul Sachernek és Bázeli Kamarazenekarának éppúgy kitüntetett szerep jutott, mint a II. világháborút Svájcban átvészelő Solti Györgynek, a Bázelben elhunyt Fricsay Ferencnek, s természetesen az 1943-ban Svájcban letelepedett nagy zongoraművésznek és zongorapedagógusnak, Anda Gézának. Az 1976-ban, fájdalmasan korán, 54 esztendősen elhunyt Anda Géza emlékét Zürichben háromévente megrendezett zongoristaverseny őrzi, melyet mindeddig egyetlen magyar muzsikusnak sikerült megnyernie: Várjon Dénesnek, aki 1991-ben diadalmaskodott ezen a rangos megmérettetésen. A január 7-i koncert két zongorista főszereplőjét, Várjont és feleségét, Simon Izabellát azóta is szoros szálak fűzik Svájc zenei életéhez, legyen szó akár zürichi Fricsay-emlékkoncertekről, akár davosi fesztiválfellépésekről.
Holliger Veressről
"...rendkívül zárkózott, titokzatos ember volt [...] remeteéletet élt, és nem szívesen beszélgetett. Csodálatos volt benne, hogy - akárcsak Kurtág - ismerte a teljes klasszikus repertoárt, kívülről ismert minden zenét, és rengeteget tudott az interpretációikról. Természetesen nekem többet mesélt saját műveiről, mint másoknak, hiszen nagyon közeli kapcsolatban álltunk. Sőt darabot is kaptam tőle: a Passacaglia concertantét, amelyet vele tanultam meg. Rengeteg előadáson ott volt. Gyakran vezényeltem a műveit; ő eljött a próbákra és a koncertre, és nagyon világosan közölte elképzeléseit az előadásról. Svájcban előadói divatot teremtett a neoklasszicista manír. Minden felületet túl simára és túl fényesre políroztak. Ő meg inkább azt szerette volna, ha a zenéje szabadabban, beszédszerűbben szólal meg. Valahogy úgy, ahogyan Bartók játszotta felvételein saját zenéjét. Bartóknál ugyan mindig ott állt az időtartam, hogy valaminek a hossza mondjuk 1 perc 23 másodperc, Bartók azonban saját előírásait meglehetősen szabadon kezelte. Veress zenéje is igényli ezt a szabadságot." (Muzsika, 1999)
Heinz Holliger (fotó: Priska Ketterer, forrás: Müpa Magazin)
A Genfben konzervatóriumi órákat adó Liszt és a zürichi meg luzerni mesterkurzusok sorát tartó Anda mellett még egy nagy magyar muzsikust kell okvetlenül Svájc legendás zenetanárainak sorában fölemlítenünk: a zeneszerző Veress Sándort (1907-1992), aki életének második 42 esztendejét töltötte a polgári szabadság és a semlegesség friss levegőjét harapva. Az 1949-ben emigráló Veress előbb a berni egyetem zenetörténeti tanszékén helyettesített, majd a berni konzervatóriumban tanított zeneelméletet, zeneszerzést. 1968-ban azután meghívták az egyetemre a zenetörténet és a népzene oktatására. Bernben lett Veress tanítványa, elkötelezett híve és ifjabb barátja a január 7-i koncert karmestere, a zeneszerző és oboás Heinz Holliger. "Életem nagy szerencséjének tartom, hogy tizennégy éves koromban foglalkozni kezdett velem" - fogalmazott másfél évtizede egy interjúban Holliger, aki ugyanitt Veress, valamint Végh Sándor tanításának jóvoltából nem kevesebbet állíthatott, mint azt, hogy "a magyar zene emlőin nevelkedtem, az anyatejjel szívtam magamba a magyar zenét". Holliger jószerével azóta is főszereplője a Veress-életmű népszerűsítésének, s ezzel az aktivitással nem csupán tartós háláját bizonyítja, de egyúttal azt is, hogy Svájc és hazánk között korántsem csak futballmeccsek és kártyacsaták teremthetik meg az érzelmi összeköttetés szálait.
Veronika a Duna partjáról
2006 húsvétján Simon Rattle és a Berlini Filharmonikusok partnere lehetett egy salzburgi koncerten, s azóta valósággal szárnyal az 1988-as születésű német hegedűs, Veronika Eberle karrierje. Donauwörth büszkesége a müncheni Herkules-teremtől a New York-i Carnegie Hallig szinte minden fontos koncerthelyszínen debütált már, s a pozitív kritikák világszerte kiemelték hegedűjátékának érettségét és kiegyensúlyozottságát. Eberle az elmúlt pár év során olyan jelentős karmesterekkel dolgozhatott együtt, mint Roger Norrington, Alan Gilbert, Paavo Järvi, vagy éppen Heinz Holliger. A 2015-ös esztendőt budapesti fellépéssel kezdő művésznő legközelebb már a salzburgi Mozarteumban koncertezik majd, méghozzá Mitsuko Uchida muzsikustársaként bűvölve "Dragonetti" melléknevű Stradivariját.
