A bértámogatási program már 137 ezer ember munkahelyét védi - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.

Bodó Sándor közölte: a munkahelyvédelmi bértámogatásra augusztus 31-éig lehet beadni az igényeket, a pályázatban pedig újabb könnyítéseket vezettek be.
A munkahelyvédelmi támogatás mellett elindult a munkahelyteremtő bértámogatás is - tette hozzá.


A munkahelyteremtő bértámogatásra néhány nap alatt már 3200 munkahelyre adtak be pályázatot 4 milliárd forint igénnyel - mondta Bodó Sándor.
Bodó Sándor hangsúlyozta, a koronavírus nehéz helyzetbe hozta a magyar gazdaságot, a káros hatásokat a kormány komplex intézkedési csomaggal mérsékeli, az adó- és járulékkedvezményeken, a hatékonyságnövelő és versenyképesség-javító támogatásokon túl munkaerő-piaci intézkedésekkel is védi az elmúlt 10 év eredményeit.
Az ITM államtitkára ismertette, hogy munkahelyvédelmi bértámogatási programban 10 500 vállalkozás nyújtott be eddig kérelmet több mint 137 ezer munkavállalóra. A könnyítések révén pedig lehetőség van arra, hogy a dolgozók különböző csoportjára, különböző időszakban adjanak be támogatást a pályázók - tette hozzá. A munkahelyvédelmi bértámogatás pályázaton eddig több mint 90 ezer munkavállaló esetében született támogató döntés, a feldolgozás folyamatos. Eddig a pályázatok 98 százalékát támogatták, az elutasítottaknál a hiányosságok többségét adminisztrációs hiba jelenti, ezeket korrigálni lehet, a pályázatot újra be lehet adni.


"Azt tudom mondani, hogy a hozzánk fordulóknak szinte kivétel nélkül tudunk segítséget nyújtani" - fogalmazott Bodó Sándor.
Az államtitkár elmondta, a magyar gazdaság fellendüléséhez nélkülözhetetlen a kutatás-fejlesztés-innováció (k+f+i), és ismertette, hogy k+f+i bértámogatásra eddig 750 cég pályázott több mint 12 ezer munkavállalója után.


Bodó Sándor beszámolt arról, hogy a napokban indult munkahelyteremtő bértámogatási programra 84 milliárd forint áll rendelkezésre, ezzel 70 ezer új álláshelyet lehet finanszírozni. A támogatás lényege, hogy 6 hónapig a kormány biztosítja a bértámogatást, majd 3 hónapig a munkaadó foglalkoztatja a dolgozót, így 9 hónapra biztosított a foglalkoztatás. A támogatott időszakban személyenként legfeljebb havi 200 ezer forint a bértámogatás, ami az álláskeresők bruttó munkabérét és a hozzá kapcsolódó munkáltatói járulékokat tartalmazza. Ez dolgozónként havi nettó 112 ezer forint bértámogatást, azaz 9 hónap alatt elérheti a nettó 1 millió forintot is.


Munkahelyteremtő bértámogatásra eddig már 3200 munkavállaló foglalkoztatására nyújtottak be kérelmet a vállalkozások, közel 4 milliárd forint igénnyel. A beérkezett kérelmek több mint 90 százalékát mikro és kisvállalkozások adták be, a legtöbb jelentkezés Hajdú-Bihar, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből érkezett főleg a szálláshely, vendéglátás, kereskedelem és építőipar ágazatból - sorolta Bodó Sándor.


A tájékoztatón az államtitkár szólt arról is, a tárca lehetővé tette, hogy a veszélyhelyzet idején a jogosítványokat elsősegély-nyújtási ismeretek megszerzéséről szóló igazolás bemutatása nélkül is ki lehessen adni.

MTI 2020. május 29.

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.