A Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) ősszel ünnepelte harmadik születésnapját és ez év végén immár a 105. kötetük kerül majd az olvasók elé.

Idén decemberben pedig megjelent első hangoskönyvük, mely Matolcsy György jegybankelnök Amerikai Birodalom vs. Európai Álom című műve. Cseh Katinka, a kiadó ügyvezető igazgatója ennek kapcsán elmondta, hogy rendkívül izgalmas vállalkozás számukra, hogy a kézbe vehető, fizikai valóságukban is létező köteteik kiadásán túl, a digitális világba is beléphettek. A jegybankelnök tavasszal megjelent kötetének 18 és fél órás hanganyaga a VOIZ hangoskönyv-applikációjában érhető el.

 „A gazdaságpolitika alakításában eltöltött évtizedek után megerősíthetem, hogy egy sikeres gazdasági modell biztosításához nemcsak a nemzet belső erőforrásainak, karakterének feltárására van szükség, hanem a külső környezet értékelésére is” – vallja a szerző, Matolcsy György jegybankelnök, aki kötetében e külső környezet értékelésének támpontjaira és alapjaira hívja fel a figyelmet. 

A könyv középpontjában az a színfalak mögött játszódó modern háború áll, amelynek csatáit sokszor monetáris színtéren vívják. A korunkat meghatározó számtalan folyamat közül Matolcsy György az Egyesült Államok dominanciáját tartja a legjelentősebbnek. Vizsgálja azt is, Európa hogyan próbálta ezt az euró bevezetésével ellensúlyozni. Az „európai álom e dédelgetett vízióját” azonban a gazdasági válság és az USA válaszcsapásai gyorsan szertefoszlatták. „Az euró nehézségei arra is rámutattak, hogy a megfelelő integrációs szintet nélkülöző európai közösség a kívánatosnál sokkal gyengébb pilléreken áll” – állapítja meg.

A szerző geopolitikai perspektívából is széleskörű rálátást ad a külső környezetre. A formálódó új világrend egyértelmű jegyeként értékeli Ázsia felemelkedésének és Európa lemaradásának egyre több dimenzióban tetten érhető jeleit. „Az európai nemzeteknek minden lehetőségük rendelkezésre állna, hogy meghatározóbb szerepet töltsenek be a világban, ám ez csak úgy lehetséges, ha a birodalmi törekvések lekerülnek a döntéshozók napirendjéről, és ismételten a nemzetek megerősítése kerül előtérbe” – hívja fel az olvasók, illetve a hallgatók figyelmét a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

 

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.