Rendkívüli magyar sportolók, aki megváltoztatták a világot

A most megjelenő „Így nyertek ők” című album egyszerre szól jelenről, azaz olyan sportolókról, akiknek szurkolhatunk a mostani olimpián, és múltról is, hiszen korunk sporthőseit egykori, legendás olimpikonjainkkal állítja párba. Csabai Márk új könyvét pedig nem csak a világklasszis sportolóinkról szóló rövid és érdekes fejezetek teszik színessé, hanem korabeli újságcikkek, „Tudtad?” rovatok, és rengeteg kép biztosítja az élményszerű olvasást.

A magyar olimpikonok világszinten is a legkiemelkedőbbek közé tartoznak és most eljött az idő, hogy sporthőseinknek ismét szurkolhatunk, és figyelemmel kísérhetjük őket az olimpiai játékokon. Ráadásul kedvenceinket most nem csak az olimpián követhetjük nyomon, hanem az „Így nyertek ők” című kötetből is többet megtudhatunk róluk. Emellett pedig felidézhetjük az elmúlt évtizedek leghangosabb magyar olimpiai sikereit, valamint kiemelkedő atlétáink lebilincselő, megpróbáltatásokkal teli életútját.

Egyedi albummal tiszteleg a szerző sporthőseink előtt
"Az volt a célom, hogy ne egy száraz, tényekkel teli, szakmai kötetet hozzak létre, hanem egy szórakoztató, látványos albumot. Az „Így nyertek ők” gyakorlatilag egy könnyed olvasmány teletűzdelve sportolóinkról szóló csupa érdekességgel, képpel, éremtáblázatokkal és archív cikkekkel. Mielőtt a könyv megírásának nekifogtam, számos lexikont és kötetet beszereztem, és állíthatom, hogy először született olyan írás, ami nem egy tematikus vagy lexikonszerű sportolói lista alapján készült, hanem szubjektív módon választottuk ki, hogy mely sportolók kerüljenek a könyvbe és kiknek az életútja között vonjunk párhuzamot" – mesélte a szerző, Csabai Márk.

A kötet ugyanis a legendás sportolókat hasonlítja össze korunk azon sporthőseivel, akik a nyomukban járnak és egyszer jó eséllyel szintén legendákká válnak majd. Az albumban a sportolói életutakon túl számos érdekességekre is fény derül, mint például olyanokra, hogy Egerszegi Krisztina úszókarrierje szinte véletlenül kezdődött, vagy hogy miben tartja Hosszú Katinka otthon az érmeit, vagy éppen az, hogy Milák Kristóf, aki a 200 pillangó korszakos világcsúcstartója, valójában milyen úszásnemben versenyzett először.

Nem csak a kötet, a létrejötte is egyedi
"Hogy ezt a rengeteg érdekességet összeszedjem, abban nagy segítségemre volt L. Pap István, a Nemzeti Sport vezető szerkesztője, aki már három évtizedet eltöltött a sportújságírói pályán. Számos olyan érdekesség köszönhető neki, amit máshol nem találtam volna meg. Istvánnak külön szenteltem is egy fejezetet a könyvben, hiszen mindig is érdekelt a sportújságírók élete, így interjú formájában többek között arról faggatom, hogy hogyan került a sportvilág közelébe, mennyire személyes a kapcsolata a sportolókkal, és milyen érzés végigkísérni egy-egy sportpályafutást" – mondta a szerző.

A könyv egyébként egy sorozat második kötete, amit a szerző az Álomgyár Kiadóval közösen álmodott meg. Az első kötet volt az „Így öltek ők”, amelyben magyar sorozatgyilkosokról szólnak a fejezetek, de már tervben van a következő is, amiről annyit árult el a szerző, hogy olyan magyar politikusokat állítanak párba, akik nagy hatással voltak történelmünkre.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.