Az idén 33 pályázó 39 pályaműve érdemelte ki az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető címet, az elismeréseket szerdán adták át Budapesten, a Vajdahunyadvárban.

Az idén 40 főcsoport több mint 100 témakörében lehetett pályázni a cím elnyeréséért.
    Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében kiemelte, a koronavírus hatása, a környezetvédelmi szempontok a hazai termékek iránti kereslet növekedéséhez vezethetnek.
    Az Országgyűlés alelnöke felidézte, hogy a kormány a hazai gazdaság, a magyar vállalkozások megmentése, helyzetbe hozása érdekében a Gazdaságvédelmi akciótervben több mint 9 ezermilliárd forintot, a GDP több mint 20 százalékát kitevő összeget különített el, miközben számos szakmai programmal, javaslattal segítette az újraindulást.
    Hozzátette, hogy a hazai vállalkozásokat, az általuk előállított termékeket láthatóvá kell tenni. Ebben kiemelt felelőssége van azoknak a civil szervezeteknek, amelyek célja a tudatos vásárlás, valamint a magyar termékek iránti kereslet előmozdítása. Ezt segíti az Érték és Minőség Nagydíj pályázat évek óta, a tanúsító védjegyével ellátott termékekről elmondható, hogy előállításuk során figyeltek a természeti környezet védelmére, és betartották a legszigorúbb minőségbiztosítási előírásokat - mondta Latorcai János.
    Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a koronavírus-járvány megmutatta az önellátás fontosságát, és kijelentette, a magyar agráriumban további lehetőségek vannak, és fejlesztések révén akár 20-25 millió embert tudna biztonságos élelmiszerrel ellátni.


    Az agrártárca államtitkára szólt arról, hogy az idei Érték és Minőség Nagydíj díjazottjainak több mint fele az agráriumhoz köthető.
    Kiss Károlyné Ildikó, a pályázati rendszer alapítója elmondta, az Érték és Minőség Nagydíj tanúsító védjegy mára széles körben elterjedt, megtestesíti és kifejezi Magyarország elismerését, elkötelezettségét az értékek és a tanúsított minőség iránt. A tanúsító védjegy valós értéket hordoz, és hozzájárul az erősebb magyar gazdaság megvalósulásához - mondta.
    Közölte, a rendkívüli körülmények miatt csökkent a pályázatok száma, a határok lezárásával csak a hazai vállalkozások tudtak a megmérettetésen részt venni. A díjazottak között többségben voltak a közép- és kisvállalkozások, az pályázatok színvonalát pedig mutatja, hogy többszöri megmérettetés után, az utolsó fordulóban a zsűri a pályázatok mindegyikét méltónak ítélte a tanúsító védjegy viselésére - tette hozzá Kiss Károlyné Ildikó.


    Ismertette, hogy a díjnyertes pályázatok az ország 13 megyéjéből érkeztek, a nyertesek 41 százaléka budapesti, 59 százaléka vidéki székhelyű, a győztes pályázatok több mint 90 százaléka termékhez, megközelítően 10 százaléka szolgáltatáshoz kapcsolódik.
    Az díjat alapítók és a kiírók tanácsának tagjai külön elismerésekben részesítették a kiemelkedő pályázatokat.
    Az Érték és Minőség Nagydíj pályázat Vállalkozási Nívódíjat a Dent-Art-Technik Kft. érdemelte ki hosszú távon kiemelkedő minőségű termékek előállításáért.
    Az Érték és Minőség Energiahatékonyságért és Környezetvédelemért Nívódíjat két vállalkozás, az AGM Beton Zrt. a nagyméretű kútsüllyesztéssel kialakított innovatív négyszögakna megnevezésű pályázatáért, valamint az Alföldi-Hús Zrt. a tudatosan kialakított, környezetkímélően felépített tevékenységéért kapta.
    Az Érték és Minőség Nagydíj pályázat Innovációért Nívódíjjal a Saint-Gobain Hungary Kft. pályázatát jutalmazták a weberNEON építőipari termékcsalád létrehozásáért.
    Az Érték és Minőség Nagydíj pályázat Digitalizációért Nívódíjjal a Balázs-Diák Kft.-t jutalmazták a Trianon 100 digitális oktatóanyag megvalósításáért.
    Az Érték és Minőség Nagydíj pályázat Év Felfedezettje a Szarvasi Agrár Zrt. lett a helyi értékekre épülő Cervinus keménysajt termékcsaládjáért.
    Az Érték és Minőség Nagydíj pályázat Kommunikációért Nívódíjat az InfoRádió szerkesztősége, a Hirado.hu szerkesztősége és a Magyar Nemzet szerkesztősége alkotógárdája érdemelte ki.


    Az ünnepségen átadták a kiírók, valamint különböző cégek, főhatóságok, civil szervezetek különdíjait is.
    Az piac- és exportképes termékek, szolgáltatások elismerésére az Érték és Minőség Nagydíj pályázatot 2020-ban a DIAMOND Szervezőiroda Bt. - a védjegyalapítók megbízásából a pályázat szervezési és lebonyolítási teendőit koordináló és végző szervezet -, a Hajnal Húskombinát Kft., a Legrand Magyarország Villamos Rendszerek Zrt., a Poli-Farbe Vegyipari Kft., a ProfessionCert Kft. és a SZÁM-PONT Kft. írta ki és valósította meg.     
    A pályázati rendszer kiemelt támogatója a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága, külhoni támogatója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, szakmai támogatója a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...
Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a szerződéstervezetet, ami alapján egy új városközpont jöhet létre Budapesten. A Rákosrendező vasútállomás környékén a tervek szerint mintegy 5 milliárd euró...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.