Lezárult a második fővárosi közösségi költségvetés szavazása, közel 22 ezer budapesti döntött arról, mi valósuljon meg az egymilliárd forintos keretből.

    Idén is három kategóriában versenyeztek egymással az ötletek, taroltak a fenntarthatóbb és biztonságosabb közlekedést támogató fejlesztések és a városzöldítő ötletek.   A tavalyinál bő 60%-kal több, 21.858 szavazó vett részt az idei közösségi költségvetés​ szavazásán. A mozgósítás is jócskán meghaladta a tavalyit, és ez elsősorban a folyamatosan kampányoló ötletgazdáknak volt köszönhető.   Az aktív és fenntartható közlekedés fejlesztése, így a kerékpáros infrastruktúrával és az akadálymentes gyalogos közlekedéssel kapcsolatos ötletek voltak a legnépszerűbbek a budapestiek körében az idei közösségi költségvetés szavazásán. Több kerékpárút-fejlesztő ötlet is a befutók között van, de gyalogosátkelő létesítése, gyalogos terek árnyékolása, fedett kerékpártárolók, és még egy aktív közlekedést jutalmazó applikáció is megvalósul. Természetesen sok más ötlet is zöld lámpát kapott a megvalósításra, íme a teljes lista:     A 2022-es szavazás nyertes ötletei     Zöldfalak a belvárosban - 3651 szavazat, a megvalósítás költsége: 50 millió Ft ​ Elsősorban közterülettel határos tűzfalak, egyéb homlokzatok takarása tartószerkezetre futtatott futónövényekkel, esetleg ezekhez kapcsolódóan lugasok kialakítása. Ezzel olyan belvárosi helyszíneken növelhető a zöldfelületek mennyisége, ahol helyhiány miatt másra nincs lehetőség.     Közterületi gyalogos terek árnyékolása - 3283 szavazat, a megvalósítás költsége: 50 millió Ft   Árnyékoló szerkezetek, lehetőleg növényzettel befuttatott pergolák, lugasok létrehozása a gyalogos területeken. Ahol a növényültetésre nincs lehetőség, ott akár dézsából felfutó futónövényzet alkalmazása, legvégső megoldásként napvitorlák felszerelése.     Kerékpáros közlekedést megkönnyítő fejlesztések a Szent István körúton - 2897 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió Ft   Olyan fejlesztések megvalósítása, amelyek lehetővé teszik a kerékpáros közlekedést a Szent István körúton.     Közösségi kertek létrehozása - 2879 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió Ft    Nem használt kerületi vagy fővárosi telkeken közösségi kertek létrehozása, amit a helyi közösség tart fenn a továbbiakban.     Több növényzet a belvárosban - 12046 szavazat, a megvalósítás költsége 133 millió Ft    Erre alkalmas belvárosi helyszíneken – járdákon, tereken, akár parkolók helyén – az aszfalt feltörése és zöld növényzet (évelők, cserjék, fák) telepítése.      Gyalogátkelőhelyek biztonságosabbá tétele - 3982 szavazat, a megvalóítás költsége 50 millió Ft    Fejlesszük a gyalogátkelőhelyeket! Tegyük őket biztonságosabbá sötétben is, alkalmazzunk erősebb fényt adó lámpákat, helyezzünk ki hangjelzést adó készülékeket és taktilis jelzéseket a vakok és gyengénlátók számára.     Közös gyerek és nyugdíjas napközi - 3276 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió Ft   Idősotthonokban és/vagy óvodákban olyan programok szervezése, ahol 3-6 éves gyerekek minőségi időt tudnak együtt tölteni idős emberekkel, akik társaságra, beszélgetésre vágynak.     Befogadó játszótér és közösségi park – 3264 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió Ft    Hozzunk létre egy integrált befogadó közösségi- és játszóteret, melyet testi fogyatékkal élő gyerekek is tudnak használni. Ennek helyszínéül a XVIII. kerület Turul-park területe lenne megfelelő, mely mind elérhetőségét, mind infrastrukturális adottságait tekintve alkalmas egy új játszótér kialakítására.     Fedett kerékpártárolók létesítése társasházak, lakótelepek környékén - 3203 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió Ft    A Fővárosi Önkormányzat hirdessen pályázatot kerületek részére lakótelepi/társasházi közös, zárható, fedett kerékpártárolókra. Induljon egy mintaprojekt, amelynek alapján fel lehet mérni, milyen feladatokkal jár a kerület számára az üzemeltetés.     Gyalogátkelőhelyek létesítése kiemelt fontosságú helyszíneken - 6856 szavazat, a megvalósítás költsége 133 millió Ft   Gyalogátkelőhelyek létesítése az ötletgazdák által javasolt helyszínek közül a szakmailag leginkább indokoltaknál, a projekt költségkeretéből.     Óvodai komposztálók és magaságyások létesítése, a komposztálás kultúrájának erősítése - 3258 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió Ft   Erre jelentkező óvodákban komposztálók és magaságyások létesítése olyan felkészítő képzéssel, amin a gyerekek, az óvodai pedagógusok és a szülők is részt vehetnek.     Közösségi „szereld magad” műhely - 3111 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió Ft   A holland „​​Repair café" mintájára egy olyan hely kialakítása, ahol a rendelkezésre álló szerszámokkal és szakértői segítséggel az ember maga megjavíthat elromlott tárgyakat. A műhely egyben találkozóhely is, lehetőség arra, hogy a közösség tagjai is segítsenek egymásnak, megosszák tudásukat.     Köztéri piszoárok létesítése kísérleti jelleggel – 2604 szavazat, a megvalósítás költsége 10 millió Ft   Külföldön (pl. Hollandiában) elterjedt kültéri piszoárok létesítése a városban (például egyes Duna-parti területeken) kísérleti jelleggel.     Több pad a parkokban, köztereken - 2111 szavazat, a megvalósítás költsége 20 millió Ft   Padok telepítése olyan közterekre, parkrészekbe, ahol érezhetően több leülési lehetőségre volna szükség. A helyszínek kiválasztása a helyiekkel való egyeztetést követően történhet.     Aktív közlekedést jutalmazó app – 2014 szavazat, a megvalósítás költsége 50 millió Ft   Vezessünk be a budapestiek életébe egy applikációt, ami követi a felhasználó mozgását és regisztrálja, ha kerékpárral vagy gyalog közlekedik. Az aktív közlekedési formákat virtuálisan jutalmazza, amit az együttműködő üzleti partnereknél kedvezményekre, ajándékokra válthat a felhasználó.     Legyenek közérthetőek a hivatali dokumentumok – 1721 szavazat, a megvalósítás költsége 15 millió Ft   A legfontosabb hivatali levelek, tájékoztatók és formanyomtatványok legyenek átírva közérthetőre, hogy a lakosság könnyebben megértse azokat.     Legális street art akciók - 1118 szavazat, a megvalósítás költsége 5 millió Ft   Jelöljünk ki elhanyagolt utcai elemeket, pl. szellőzők, oszlopok, villanyszekrények, padok, buszmegállók, amelyek újrafestését, dekorálását civilekre bíznánk. Támogassuk a közösségi alapon való megújulást a szükséges eszközökkel.     Kerékpárutak és kerékpársávok biztonságának növelése - 15102 szavazat, a megvalósítás költsége 133 millió Ft   Külföldi minták alapján elsősorban kerékpárutak, kerékpársávok, adott esetben gyalogos felületek biztonságosabbá tétele kísérleti kiegészítő fejlesztésekkel (terelők, műanyag elválasztó elemek, több és jobban látható felfestés stb.)     Fontos megemlíteni, hogy az ötleteket a Fővárosi Önkormányzat valósítja meg és nem a nyertes ötletgazdák. A megvalósításokat minden esetben alapos tervezés és sok esetben társadalmi egyeztetés előzi meg ezért előfordulhat, hogy 1-2 évig eltartanak, főleg az összetettebb projektek esetében.   (budapest.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.