Bénárd Ágoston nem ült asztalhoz a békediktátum aláírására, azt - éppen száz évvel ezelőtt - az első világháborúban győztes hatalmak mégis ráerőltették Magyarországra, helyrehozhatatlan károkat okozva. Száz évvel később rengeteg program és néznivaló lesz a nemzeti összetartozás napján.

Ma száz esztendeje írták alá a Párizs melletti Versailles Nagy Trianon-kastélyában az első világháborút lezáró békediktátumot, amely Magyarországtól elvette területe kétharmadát (283 ezer négyzetkilométer helyett 93 ezer), lakossága több mint felét (18,2 millió fő helyett 7,6), és éppen ma tíz esztendeje, hogy az Országgyűlés döntése értelmében június 4-én az ország a nemzeti összetartozást ünnepli. Egy éve pedig a nemzeti összetartozás évévé vált 2020.

Szerződés/diktátum

A béke feltételeit magyar részvétel nélkül határozták meg az 1919-ben kezdődött békekonferencián, amely arra irányult, hogy a világháborúban győztes nagyhatalmak Európa új térképét és rendjét felvázolják. A magyar véleményt először 1920. január 16-án fejthette ki a magyar delegáció vezetője, Apponyi Albert, merőben feleslegesen citálva népességi-etnikai viszonyokat, közjogi felállást. Májusban a magyar kormány a béketerv láttán azonnal lemondott, ezt követően Bénárd Ágoston népjóléti miniszterre és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követre maradt a feladat, hogy aláírja a dokumentumot - előbbi tiltakozásul nem ült asztalhoz az aláíráskor.

A leglátványosabb és legérzékenyebb veszteség a területi csonkítás volt.

  • Csehszlovákia megkapta a Felvidéket, a Kisalföld északi felét és Kárpátalját
  • Romániáé lett az Alföld pereméig Erdély és Kelet-Bánát
  • A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság kapta meg Horvátországot, Bácskát, Nyugat-Bánátot, Zala nyugati részét, a Muraközt és a kiválóan termő Baranya-háromszöget
  • Ausztriáé lett egy nyugat-magyarországi sáv
  • Lengyelország is kapott kisebb területeket (Szepes, Árva vármegyék egy része).

A területi veszteség az ipar harmadát és a nemzeti jövedelem kétharmadát is semmivé tette az ország számára, és 3,2 millió magyar szorult a határokon túlra, felük összefüggő tömbben, a határok mentén.

Az aláírás magyar nemzeti gyász mellett zajlott, délelőtt 10 órakor leállt az élet, zúgtak a harangok, szóltak a szirénák, a közlekedés leállt, az üzletek bezártak.

A szerződés maga 14 részből és 364 cikkből állt, az ismert részletek mellett

  • megtiltották Magyarországnak az államszövetségre lépést (felbontva a monarchiát)
  • a haderő létszámát 35 ezer főben maximálták, korlátozták a fegyvergyártást
  • 30 éven át jóvátételt kellett fizetni az okozott háborús károkért, lekötve a magyar állam minden bevételét

A magyar nemzetgyűlés november 15-én ratifikálta a békediktátumot, és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki.

Az 1921. december 14-16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, északon pedig Somoskő és környéke (kivéve a somoskőújfalui várat) 1923-ban tért vissza.

1938-ban aztán Magyarország átmenetileg visszakapta Szlovákia magyar többségű déli sávját, 1939-ben Kárpátalját, 1940-ben a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, Jugoszlávia 1941-es német megszállása után visszakerült a Délvidék is, összesen az elveszett területek fele, cserébe az országnak a németek oldalán kellett belépnie a második világháborúba - amelyet miután Magyarország vesztesként hagyott el, 1947-ben "helyreálltak" az 1920-ban megrajzolt határok.

MTA-kutatás: aránytalanság, túlzás
A Magyar Tudományos Akadémia országos telefonos közvélemény-kutatást végzett arról, hogy mit tud a lakosság a 100 évvel ezelőtti eseményekről. A felmérés szerint a magyarok 94 százaléka igazságtalannak és túlzónak tartja a békeszerződést. A történelmi eseményekre négyből három megkérdezett kíváncsi, így ez az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó időszak. Körülbelül minden ötödik magyarországi magyarnak jelenleg is van olyan rokona, aki a történelmi Magyarország területén él. A békeszerződés pontos évszámát (1920) a válaszadók 43 százaléka idézte föl helyesen. A békeszerződés hónapját és napját (június 4.) a válaszadók 30 százaléka mondta meg jól. A történelmi Magyarország területi veszteségére vonatkozó kérdésre a megkérdezettek 10 százaléka nem tudott válaszolni, 54 százalékuk a valósnál kisebb, 5 százaléka pedig nagyobb arányt mondott, míg a megkérdezettek 31 százaléka adott a tényleges értékhez közeli választ. A túlnyomó többség, 85 százalék azt gondolja, hogy a békeszerződés volt Magyarország legnagyobb tragédiája, ahogy körülbelül ugyanilyen mértékben értenek egyet azzal a kijelentéssel is, hogy "Magyar az, akinek fáj Trianon". A tanulmány a www.trianon100.hu-n olvasható.

2020. június 4-én

  • 0 órától Csongrád megye - történelmi okokból - megváltozik, az új elnevezés: Csongrád-Csanád.
  • 8 órától a Nemzeti Ünnepek YouTube-csatornán gazdag, 2 órás programfolyam kezdődik.
  • 9 órától a Nemzeti Közszolgálati Egyetem emlékkonferenciáját helyettesítő műsort sugároz a Ludovika TV, délután 2 óráig.
  • A békediktátum századik évfordulóján az Országgyűlés egyórás emléküléssel kezdi a munkát 10.30-kor, ezen Áder János köztársasági elnök mond beszédet - a Kossuth téren mostanra elkészült emlékművet augusztus 20-án adják át.
  • 16.30-kor egy percre leáll a budapesti közösségi közlekedés és a város teljes vérkeringése - Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezésére.
  • Ugyanígy délután fél 5-kor a hazai református templomok harangjai zúgni fognak.
  • Értelmiségiek egy csoportja azt kérte a hazai médiumoktól, hogy pontban 16.30-kor hallgassanak el, és sugározzák a Himnuszt.
  • 16 óra 32 perckor táncosok élőzenével kísért, 20 perces produkciója lesz látható a Hősök terén.
  • 17.30 (Magyarországon 16.30): Erdélyben megkondulnak a történelmi magyar egyházak harangjai, ezzel egy időben megannyi helyszínen tartanak szűk körű koszorúzást.
  • Romániában nem lesz hivatalos ünnep a trianoni szerződés centenáriuma, de a román ortodox egyház valamennyi templomában megemlékeznek csütörtökön Nagy-Románia hőseiről.
  • A Felvidék összmagyarságának programját ITT lehet követni.
  • 20.15-kor a Duna Televízió - Rátóti Zoltán főszereplésével - műsorra tűzi A beszéd - Apponyi a magyar ügy védelmében című történelmi drámát.
  • A XX. század történelmi témájú filmjei egy napra ITT elérhetők.
  • A Magyar Állami Operaház videoklippel készül.
  • Szabadtéri Trianon-kiállítást nyit a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum.

Szigorú szabályok és a járványügyi előírások megtartása mellett

megtarthatók a méltóságteljes megemlékezések Magyarországon,

szabad téren. Ennek megfelelően Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Alsónánán mond ünnepi köszöntőt az evangélikus templom kertjében. Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Jakab István, az Országgyűlés alelnöke Sárrétudvarin az évforduló alkalmából készült emlékmű átadásán mond köszöntő beszédet, amely után istentiszteletet tartanak és megkoszorúzzák az emlékművet.

A Magyar Szentek templomában mise után trianoni emléktáblát avatnak, a megemlékezésen beszédet mond Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. Az évforduló alkalmából a Budavári Önkormányzat a határokon kívül született magyarok emlékművei előtt rója le tiszteletét. Az emlékséta délben Batthyány Lajos Batthyány téri szobránál kezdődik, és 16.30-kor a Széll Kálmán téren ér véget, ahol egyperces néma megállással emlékeznek a békeszerződés aláírására.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere megnyitja Sárkány Győző Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész "Trianon anzix" című kiállítását az A38 hajón. A Magyar Nemzeti Múzeum össznemzeti fotókiállítást rendez az 1920-ban elszakított országrészek kulturális, művészeti kincseinek fotóiból.

A gazdagréti Szent Angyalok plébánia, a Hegyvidéki Trianon Harangja Társaság és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége "Trianon élt, Trianon él! Trianon élni fog?" 1920-2020 címmel emlékműsort rendez a Szent Angyalok plébániatemplomban. Az eseményen ünnepi beszédet mond Szederkényi Károly esperes, Koltay Gábor filmrendező, Galla János, a Hegyvidéki Trianon Harangja Társaság ügyvivője és Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke.

Civil kezdeményezésre vonulást szerveznek a Parlamenthez az V. kerületi Szabadság térről, szintén délután.

Ácson a megemlékezés keretében a Duna-parton és a Duna másik partján fekvő felvidéki településen Csallóközaranyoson tábortüzet raknak, Isaszegen a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség őrtüzet gyújt a trianoni gyásznap századik évfordulója alkalmából.

Sopronban többi között felavatják a Trianoni Emlékparkot, ahol mások mellett beszédet mond Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár. Miskolcon elhelyezik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Nemzeti Összetartozás Emlékművének alapkövét, Debrecenben gyászlobogót vonnak fel és koszorúzást tartanak a Magyar Fájdalom szobránál. A Kecskeméti Nemzeti Színház pedig emlékműsorra készül, amelyet online közvetítenek.

Győrben az összetartozás tüzével, Komáromban száz ágyúlövéssel emlékeznek meg az eseményről. Emellett megemlékezést tartanak többi között Gyulán, Pécsen, Kaposváron, Székesfehérváron, Móron, Zalaegerszegen és Szolnokon is.

Forrás: Infostart.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.