Csaknem hetven napirendi pontot tárgyalt meg a Fővárosi Közgyűlés 2018. szeptember 26-i rendes ülésén. Egyhangúlag támogatták, hogy Terdik Tamás legyen az új budapesti rendőrfőkapitány. Testvérvárosi megállapodást kötött Betlehemmel Budapest. Hétmilliárd forint kormányzati pluszforrás jut a Lánchíd és a Váralagút felújítására, amelynek nettó kivitelezési ideje 18 hónap lehet.

Az ülés elején a képviselők egyperces néma felállással emlékeztek a nemrégiben elhunyt Lázár Egon, a Vígszínház egykori gazdasági igazgatójára, Budapest díszpolgárára.

Egyhangú támogatás az új rendőrfőkapitány-jelöltnek

Egyhangúlag támogatta a közgyűlés Terdik Tamás kinevezését budapesti rendőrfőkapitánnyá. Elődje, Bucsek Gábor vezetői kinevezését 2018. szeptember 30-i hatállyal visszavonták, Pintér Sándor belügyminiszter október 1-jei hatállyal javasolja kinevezni Terdik Tamás rendőr ezredest, a BRFK eddigi bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesét.

Terdik Tamás a testület előtt elmondta, hogy 19 éve rendőr, 2008 óta Budapesten szolgál, 2015-ben lett a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. Szólt arról, hogy az elmúlt négy év szakmai munkáját kívánja folytatni. Bucsek Gábor irányítása alatt csökkent a reagálási, kiérkezési idő, a nyomozáseredményességi mutatók emelkedtek – mondta Terdik Tamás, aki szerint tovább kell mélyíteniük a lakosság rendőrségbe vetett bizalmát, és tovább kell erősíteniük a rendőrség szolgáltató jellegét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság teljes személyi állománya képes és alkalmas arra, hogy a szakma és a lakosság elvárásának meg tudjon felelni, azért dolgoznak, hogy Budapest Európa egyik legbiztonságosabb fővárosa maradhasson – hangsúlyozta Terdik Tamás.

A közgyűlés döntött arról, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár intézményvezetői posztjára pályázatot ír ki, 5 év határozott időtartamra. A jelenlegi főigazgató, Fodor Péter vezetői megbízása 2019. február 28-án jár le.

Testvérvárosi megállapodás Betlehem és Budapest között

Egyhangúlag elfogadta a testület a ciszjordániai Betlehem és Budapest között kötendő testvérvárosi megállapodást. Az elfogadott előterjesztés emlékeztet arra, hogy a két város közötti első kapcsolatfelvétel 2011-ben került sor, Tarlós István főpolgármester betlehemi látogatásával. A betlehemi városháza 2018 nyarán tett javaslatot arra, hogy a két város között testvérvárosi együttműködés létesüljön, elsősorban a baráti kapcsolatok erősítése, sokszínűvé tétele, valamint a kölcsönös érdeklődésre számot tartó területeken való együttműködés lehetőségének megteremtése céljából. Tarlós István főpolgármester és delegációja Anton Salman polgármester meghívására 2018 augusztusában látogatott Betlehembe, ahol a városvezetők aláírták a két fél közötti testvérvárosi megállapodást, amelyet most a közgyűlés jóváhagyott. A megállapodás keretében lehetőség nyílik a klasszikus kultúra, a turizmus és zarándoklat, az ifjúság és sport, valamint a történelmi és kulturális örökség védelme és megőrzése területén az együttműködésre.

Hétmilliárd forint pluszforrás a Lánchíd és a Váralagút felújítására

Egyhangúlag fogadta el a közgyűlés a Lánchíd, a Széchenyi tér alatti villamos-közúti aluljáró és a várhegyi alagút felújításával kapcsolatos döntéseket. Tarlós István főpolgármester a napirend kapcsán kiemelte, hogy szereztek a kormánytól 7 milliárd forintot a beruházásra, amelynek nettó kivitelezési ideje – az első kapavágástól a műszaki átadásig – 18 hónap lehet, ami „reális és tartható". Az elfogadott előterjesztésben olvasható, hogy a közgyűlés 2018. június 13-án döntött a Lánchíd, a Széchenyi téri aluljáró, a várhegyi alagút és a Clark Ádám tér egy ütemben történő felújításáról, amennyiben a szükséges források rendelkezése állnak. Tarlós István a többletforrás biztosítása érdekében egyeztetést kezdeményezett a kormány tagjaival, a tárgyalások pedig eredményre vezettek. A kormány határozatban összesen 7 milliárd forint állami támogatást nyújt annak érdekében, hogy a Lánchíd és a Váralagút teljes körű rekonstrukcióját egy időben, a fővárosi közlekedés lehető legkisebb korlátozásával és a műszakileg lehetséges leggyorsabb ütemezéssel valósuljon meg, a Lánchíd járdáinak mintegy 80 centiméteres szélesítésével egyidejűleg. A Clark Ádám tér felújítási koncepcióját felülvizsgálják. Az előterjesztés szerint a Lánchídra és a Széchenyi téri aluljáróra a kivitelezésre alkalmas tervdokumentáció rendelkezésre áll, a Lánchíd

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható:

A Budapest rovat további hírei

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi irányítás, júniusban mintegy 3 százalékkal élénkebb forgalmat mértek Magyarország légterében, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ami...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős károkat okozott a vasúti infrastruktúrában, az érintett vasútvonalak többségén már menetrend szerint indult a vonatforgalom kedd...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság nevű betegséget, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) fokozott odafigyelésre és védekezésre figyelmezteti a...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy sikerű Tehetséggondozó Programját, amely egyedülálló lehetőséget kínál a médiaszakma iránt érdeklődő fiataloknak. A program...
A MÁV-csoport díjmentesen biztosít vizet utasainak a forgalmas állomásokon a hőhullám tetőzésekor, a legforróbbnak ígérkező napon, csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Egy modern munkahely ma már jóval többet jelent, mint egy asztal, néhány szék, és a négy fal.
Szeptember elsejére minden diák tankönyve ott lesz az iskolákban: a debreceni Alföldi Nyomdában készülő tízmillió államilag megrendelt tankönyv 75 százalékát már legyártották – közölte a...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.