A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány által működtetett Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusainak és tanulóinak kiállítása látható június közepéig a Forrásházban. 

 

A szerdai megnyitón Vinczek György alpolgármester az önkormányzat nevében is köszöntötte a megjelenteket, köztük a 12 tanulót és a kísérő két művésztanárt, Török Zita igazgatóhelyettest és Parázs Biankát. Elmondta, az alapítványt és az iskolát is vezető L. Ritók Nóra pedagógus-grafikusművész decemberi KMO-ban rendezett kiállításával kezdődött a kapcsolat, akkor született az ötlet, hogy a tanítók és a tanítványok is bemutatkozzanak Kispesten. A szervezőknek köszönhetően ez most megtörtént, ezért azt kívánta a kiállítás látogatóinak, hogy a „kedves, vidám, önfeledt, színes művek” élményt nyújtsanak nekik, a gyerekeknek pedig, hogy legyenek sikeresek az életben, és legyenek büszkék intézményükre.

Török Zita igazgatóhelyettes arról beszélt, hogy az alapítvány által fenntartott Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola kilenc iskolában végez művészeti nevelő munkát a berettyóújfalui kistérségben, ebben a nevelési évben 605 diákot tanítanak, többségük kistelepülésen él, hátrányos helyzetben. A kiállított képekről elmondta többségében közös munkák, több gyerek is dolgozott rajtuk, heteken, hónapokon keresztül. Hangsúlyozta, hogy nem 600 művészt akarnak nevelni évente, hanem azt szeretnék, ha olyan gyerekek kerülnének ki a kezeik közül, akik fogékonyak a művészetekre, akik megkóstolták az alkotás örömét. Hozzátette, egy-egy ilyen kiállítás fontos állomás az iskola életében, megerősíti, hogy érdemes célt kitűzni, és azért lépéseket tenni.

A megnyitó végén a gyerekek egy-egy alkotással ajándékozták meg az önkormányzatot és a Forrásházat. Az eseményen Tódy Ilona Éva csembalóművész, a Forrásház munkatársa és Gelencsér Gábor gordonkaművész, a kispesti zeneiskola tanára működött közre. 

A kiállítás hétköznap a szociális ellátás nyitvatartási idejében, 10-16 óra között, hétvégén és a húsvéti ünnepek alatt 15-18 óra között látogatható.

L. Ritók Nóra vezetésével 1999-ben alakult meg Berettyóújfaluban az Igazgyöngy Alapítvány, 2000-ben nyitotta meg kapuit az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola. Munkájuk alapja az a felismerés, hogy a rajz, az alkotás nemcsak a vizuális kommunikáció miatt fontos, hanem annál sokkal lényegesebb személyiségfejlesztő folyamat, amelynek hatása minden tevékenységben megmutatkozhat. Az alapítvány munkatársai a művészeti nevelés mellett nagy figyelmet fordítanak a gyerekek családjainak szociális támogatására, a falvak életkörülményeinek javítására is.

(uj.kispest.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Dél-Pestről

A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán technikai okok miatt a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőbe NEM...
Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester köszöntötte Tóthné Kaplányi Annát, László Balázsnét és Smidt Lászlót születésnapjuk alkalmából.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy április 17-én, szerdán 7:00 és 16:00 óra között a Tűzoltó utcában, április 19-én, pénteken 7:00 és 16:00 óra között pedig az Ernő és a Balázs Béla utcában az...
A Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház változatos tavaszi programkínálattal várja az idősebb korosztályt. Ahogy Szentkirályi Aladár, a ház művészeti vezetője mondja, a sötétebb téli hónapok után egy...
Többek között a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény új helyre költöztetéséről, a települési támogatások, valamint azok elérhetőségi határainak emeléséről, a lakóközösségi felújítási alap...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...
Február 19-e fontos nap a magyar egészségügyben, ugyanis ezen a napon született az ország első főápolónőjeként tisztelt Kossuth Zsuzsanna, aki nem csak hazánkban, világszinten is megteremtette az...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. együttműködése alapján a soroksári nyugdíjasok 2024. évben 50%-os kedvezménnyel juthatnak be a...
Az önkormányzat, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti csoportjának, valamint a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (Romfel)...
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb online csalás, hiszen a legtöbben azért esnek bele az adathalászok csapdájába, mert sietnek. Ne netezzünk, főleg ne vásároljunk és bankoljunk online...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.