Hétfő este a városháza dísztermében, Süveges Éva, Nagy Sándor és Vidra Zoltán kapta az elismerést.

A vírushelyzet miatt a 2020-as kitüntetéseket is most adták át.

Ha valaki Kispestről és a sportról beszél, akkor először általában a labdarúgás jut az eszébe, de az elmúlt időszakban láthattuk, hogy mennyi rejtett és nyitott kincs található itt - kezdte ünnepi beszédét Gajda Péter, Kispest polgármestere.

Sok olyan sportoló, szakág, szakvezető, edző van a kerületben, akik valóban méltóak arra, hogy megkaphassák ezt az elismerést.

Nem véletlen, hogy a kerület vezetése évek óta arra törekszik, hogy minél több helyen sportolhassanak térítésmentesen a kispestiek. Például a wekerlei Zoltán utcai Sporttelep és a Tichy Lajos Sportcentrum megújítása is ezt a célt szolgálta.

A Magyarországon jelenleg is egyre súlyosbodó járványhelyzet miatt a tavalyi díjátadó elmaradt, és idén is csak szűk körben tudták megtartani az eseményt.

A kerület Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottsága egyesületi vezetők, iskolaigazgatók javaslatai alapján választanak ki 3 olyan szakembert, aki érdemes a díjra. A díjakat Gajda Péter polgármester, Vinczek György alpolgármester és Paróczai Anikó, a Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság elnöke adta át.

Kispest Sportjáért-díjban részesült 2020-ban:

  • Ostrowski Tamás, aki a Vass Lajos Általános Iskola testnevelő tanára volt 1992-től 2020-ig. Kiemelt sportágai a labdarúgás és az atlétika voltak. Labdarúgó-edzőként az elsők között csatlakozott a Bozsik Programhoz. Több évtizedes kiemelkedő munkásságát bizonyították az iskola diákolimpiai sportsikerei.
  • Sebestény József, aki 2006 óta a Nego Kyokushin Karate SE versenyzője, edzője, 2015 óta az egyesület elnöke. Az évek alatt számtalan verseny, edzőtábor és vizsga szervezésében vett részt, főrendezője a Kispest Kupa nemzetközi karateversenynek, szervezője a Lakótelepi Egészségnapnak.
  • Tőrincsi Krisztián, aki 2006 óta az Árpád Diáksport Egyesület kick-boksz szakosztályának tagja, versenyzője, 2013 óta edzője. Az évek során számos versenyen vett részt tanítványaival, akik közül többen nyertek országos bajnokságot és utánpótlás válogatott kerettagságot is. 

Kispest Sprtjáért-díjban részesült 2021-ben:

  • Süveges Éva, a Semmelweis Ignác Többcélú Szakképző Intézmény testnevelő tanára. 1983 óta tanít Kispesten, régebben a Pannónia, a Jókai Mór, az Eötvös József Általános Iskolákban és a Károlyi Gimnáziumban is oktatott. Több évtizedes atlétika- és röplabdaedzői múlttal bír, számos gyereket és fiatalt nevelt a mozgás szeretetére.
  • Nagy Sándor, aki 1989-től a Kispesti Uszoda, majd a Külső-Pesti Tankerület úszásoktatója. Az óvodások és iskolások kötelező és tanfolyami rendszerű úszásoktatása a feladata. Az elmúlt 32 év kiváló munkájának eredményeként tanulók ezrei sajátították el az úszás tudományát. 1976-ban és 1980-ban olimpiai 6. helyezést ért el 400 méteres gyorsúszásban.
  • Vidra Zoltán, a Nego Kyokushin Karate SE alapítója, szakmai vezetője 1996 óta. Azóta több mint 400 kispesti gyermek oktatását irányította, akik közül többen szereztek mester fokozatot. 1996-ban magyar bajnoki címet is szerzett, válogatott kerettag volt. 2017 óta a Magyar Tradicionális Kyokushin Karate Szövetség alelnöke.

Forrás:gajdapeter.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Dél-Pestről

A Pesterzsébeti Jódos -Sós Gyógy- és Strandfürdő tájékoztatja a kerületi nyugdíjasokat, hogy 2024. május 1.-én, szerdán technikai okok miatt a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőbe NEM...
Ma délelőtt Morovik Attila alpolgármester köszöntötte Tóthné Kaplányi Annát, László Balázsnét és Smidt Lászlót születésnapjuk alkalmából.
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy április 17-én, szerdán 7:00 és 16:00 óra között a Tűzoltó utcában, április 19-én, pénteken 7:00 és 16:00 óra között pedig az Ernő és a Balázs Béla utcában az...
A Csepeli Nyugdíjas Közösségi Ház változatos tavaszi programkínálattal várja az idősebb korosztályt. Ahogy Szentkirályi Aladár, a ház művészeti vezetője mondja, a sötétebb téli hónapok után egy...
Többek között a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény új helyre költöztetéséről, a települési támogatások, valamint azok elérhetőségi határainak emeléséről, a lakóközösségi felújítási alap...
A területen a bontási munkák elvégzése után zöldfelületet alakítanak ki, fákat, cserjéket és talajtakaró növényzetet telepítenek.
Utóélete is van a Ferencváros és az Olimpiakosz párharcának az Európa-konferencialigában. A görög csapat mindkét mérkőzésen 1-0-ra győzött, amivel továbbjutott, a magyar bajnok viszont kiesett, és...
Az elutasított költségvetés kapcsán kérdeztünk néhány önkormányzati képviselőt: hogyan látják, lesz-e elfogadott költségvetése a kerületnek?
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal nyugalmazott aljegyzője életének 73. évében 2024. március 1-én türelemmel viselt betegség után elhunyt.
A Ferencváros edzője, Dejan Sztankovics kifejezetten szereti a kemény mérkőzéseket, és szerinte pontosan ilyen meccsek várhatnak a Fradira a folytatásban.
Nagyszabású ökölvívó-viadalt rendeztek a Bakony egyik kis ékszerdobozának számító magaslati településén, Zircen múlt szombaton.
A Horváth Péter Balázs Béla-díjas fotóművész vezette KMO Fotókör tizenegyedik kiállítása tekinthető meg áprilisig a KMO Előtér-galériájában.
A Budapest Főváros IX. ker. Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Innovációs és Környezetvédelmi Bizottsága díjmentes Veszélyeshulladék-gyűjtési akciót hirdet 2014. március 9-én, szombaton...
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási ZRT. (MOHU) az Uniós előírások teljesítése érdekében 2024. január 1-től megkezdte a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő elkülönített gyűjtésének...
Február 19-e fontos nap a magyar egészségügyben, ugyanis ezen a napon született az ország első főápolónőjeként tisztelt Kossuth Zsuzsanna, aki nem csak hazánkban, világszinten is megteremtette az...
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. együttműködése alapján a soroksári nyugdíjasok 2024. évben 50%-os kedvezménnyel juthatnak be a...
Az önkormányzat, a Kispesti Egészségügyi Intézet (KEI), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) kispesti csoportjának, valamint a Romák Felzárkóztatásáért Egyesület (Romfel)...
Egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb online csalás, hiszen a legtöbben azért esnek bele az adathalászok csapdájába, mert sietnek. Ne netezzünk, főleg ne vásároljunk és bankoljunk online...

A címlapról

Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.