„Száz esztendeje éppen ezen a napon, november 5-én született Cziffra György, az egyik legjelentősebb és világszerte legismertebb magyar zongoraművész.

Neki állítunk emlékművet. Életútja bizonyítja: sohasem szabad feladni vágyainkat, elképzeléseinket, és ez a rendkívüli életpálya arra is tanít bennünket, hogy rendszeres munkával, kitartó akarattal a tehetség kibontakoztatható” – kezdte ünnepi beszédét Dr. Tóth József polgármester. A XIII. kerületi Önkormányzat – a Cziffra György Emlékévhez kapcsolódva – szoborral állított örök emléket az egykori angyalföldi zongoravirtuóznak a róla elnevezett Cziffra György parkban. A szobor alkotója Meszlényi Molnár János, aki az önkormányzat meghívásos pályázatán a három résztvevő közül – szakmai zsűri javaslata alapján – nyerte el a lehetőséget. A mai szoboravatóünnepségen Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Cziffra György Fesztivál és Emlékév életre hívója, művészeti vezetője arról is beszélt, személyesen mit jelent számára Cziffra György: „Ma nem pusztán a Mester születésnapját ünnepeljük, hanem a nagybetűs Embert, akit Cziffra Györgynek hívtak, s akinek a rendkívüli életfilozófiája, életeszménye, művészi és emberi odaadása mindannyiunk számára példát jelent.”

Cziffra György 1921. november 5-ben született Budapesten, és Franciaországban hunyt el 1994. január 15-én. A Liszt Ferenc-díjas zongoraművész az egyik legjelentősebb és világszerte legismertebb magyar zenei előadóművész volt. Improvizációs készsége minden országban lenyűgözte a koncerttermek közönségét. Játékát Liszt Ferencéhez hasonlítják. A 20. század legnagyobb zongoraművészeivel emlegetik egy sorban, Horowitzcal, Rubinsteinnel, Richterrel. Repertoárján főként Schumann, Chopin, Liszt, Grieg, Brahms és Rahmanyinov művei szerepeltek, illetve Liszt-stílusú saját átiratai. Tehetségét és virtuozitását Kodály Zoltán is elismerte.

Dr. Tóth József polgármester a mai szoboravatáson felidézte Cziffra György kerületi kötődését, s azt a kivételes életutat is, ahogyan a Tripolisz elnevezésű, fabarakkokból álló szegénytelepről, az angyalföldi szegénysorról csodagyerekként elindult a világ meghódítására.

Apja roma származású cimbalmos volt, aki már korán felfedezte fia zongoratehetségét: Cziffra György nővére zongoráján gyakorolt. Agilis édesanyjának is köszönhető, hogy Dohnányi Ernő 8 évesen felvette a Zeneakadémiára. Cziffra György tizenhárom évesen adta az első koncertjét, megmaradt róla egy régi felvétel, amelyen matrózingben játssza Schubert egyik Impromptujét. Külföldön is vendégszerepelt már akkoriban, itthon azonban főként bárokban zongorázott, hogy a családját el tudja tartani.

Korán nősült, felesége az egyiptomi származású Soleilka volt. 1942-ben – még meg sem született fia, György – behívták katonának. Szovjet fogságból többször megszökött. 1946 szeptemberében tért haza, 1947-től folytatta tanulmányait Ferenczi Györgynél, de visszatért a pesti éjszakákba. „Meggörbítvén gerincemet ismét visszasüllyedtem az éjszaka világába”, írta önéletrajzi könyvében. Az Arizona és a Kedves bárokban a profi zenészek is csodájára jártak bravúros játékának. Ugyanakkor sokan nem értették, miért az éjszakában zenél.

1950-ben megpróbált emigrálni. Nem sikerült. Elfogták, három évre kényszermunkatáborba vitték, Recskre. Kezét nem tudta kímélni, kőfejtőben dolgoztatták. Élete végéig csuklószorítót hordott, hogy játszani tudjon. Egykori miskolci rabtársa, Határ Győző író így emlékezett rá: „Mindig mosolygott, és száját ez a kesernyés mosoly soha nem hagyta el.” Szabadulása után Cziffra újra az éjszakában zenélt. Közben Ferenczy György révén folytatta a tanulmányait a Zeneakadémián. A bárzongoristaként tengődő Cziffra a kollégák-barátok segítségével az 1950-es évek közepén ismét a pódiumra került, felvételeket készíthetett és Liszt Ferenc-díjat kapott.

1956 szeptemberében felkérték, ugorjon be hat hét múlva Bartók Béla elképesztően bonyolult 2. zongoraversenyének szólistájaként. 1956. október 22-én az Erkel Színházban tomboló siker fogadta a bravúros produkciót, Cziffra a zongoraversenyt követően ötször játszotta el ráadásnak a Rákóczi-indulót. „A közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva”, írták később a kritikusok. A zenetörténet és a forradalom története egy pillanatra összekapcsolódott. A határ másnap megnyílt, és családjával együtt Párizsba emigrált. Hamarosan kora egyik legkeresettebb zongoristája lett, versengtek érte zenekarok és koncerttermek – a Carnegie Hall, a Royal Festival Hall, a Hollywood Bowl, a Tonhalle. 1969-ben saját nemzetközi versenyt alapított Versailles-ban, felújította és koncertteremmé alakította a romos senlis-i kápolnát, amelyet Liszt Ferencről nevezett el. Üvegablakait Joan Miró készítette. Itt évről évre a legnevesebb muzsikusok léptek fel.

Charles de Gaulle francia köztársasági elnök a zenekedvelő felesége kérésére meghívta Cziffrát az Élysée-palotába, ezt követően kapta meg a francia állampolgárságot a zongoraművész. Hatvan éves, amikor egyetlen fia – aki karmesterként rendszeres muzsikustársa is volt – meghalt egy otthoni tűzbalesetben. Cziffra onnantól nem koncertezett zenekarral és lemezfelvételt sem készített. Magyarországgal kivételt tett: fia halála után két héttel minden erejét összeszedve az első Budapesti Tavaszi Fesztiválon a magyar közönség kedvéért lépett színpadra. 72 évesen egy Párizs környéki klinikán halt meg.

Forrás: budapest13.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Észak-Pestről

Önkormányzatunk számára kiemelt jelentőségű az időskorú lakosság megbecsülése, méltó életkörülményük megteremtéséhez való hozzájárulás.
Emléktáblát kapott a kerületi labdarúgás egyik meghatározó alakja. A REAC hétvégi mérkőzése előtt emléktáblát avattak Naszádi Ferenc példamutató szakmai életútjáról megemlékezve.
Pikó András hétfőn tárgyalt Lázár minisztériumával a Pázmány Campus ügyében, és többek közt a társadalmi egyeztetés ígéretével távozott – ami tavasszal elkezdődik.
Minden korábbinál több, szám szerint 109 társasház indult önkormányzatunknak azon a tavalyi pályázatán, amelynek keretében a lakóközösségek védnökségükbe vették és rendszeresen rendbe tették a...
Éljen a lehetőséggel, jusson ingyen izzókhoz, csökkentse a villanyszámláját és tegyen azért, hogy kevésbé terhelje a környezetet!
Újpest Önkormányzatához érkező megkeresések nyomán derült fény egy Újpesten terjedő SMS-re, amely valótlan információkat állít az önkormányzat által szervezett LED-izzó-osztással kapcsolatban.
Folytatódik a kedvezményes macskaivartalanítási és eboltási program Zuglóban, az ezzel kapcsolatos kérelmek és tudnivalók ezen az oldalon találhatók.
A fehérterror áldozataira, a 104 éve meggyilkolt Somogyi Bélára és Bacsó Bélára emlékezett Újpest Önkormányzata február 16-án a gyilkosság helyszínén, az újpesti Duna-parton.
Önkormányzati költségvetésből 4 nagyobb útfelújítás és 4 nagyobb zöldterületi fejlesztés lesz 2024-ben a XIII. kerületben. A képviselő-testület idei első ülésén hagyta jóvá a nyolc projekt...
Tavaly augusztusban nyitotta meg kapuit az Ifjúsági Centrum az Újpesti Felhőn Szállók keretén belül, amely a kamaszok és szüleik lelki problémáit hivatott orvosolni. Az Ifjúsági Házban működő...
Az elmúlt években mindig népszerű volt az önkormányzat őszi FKF-es zöldhulladék-gyűjtő zsák osztása. Az akciót – melynek célja a helyes zöldhulladék gyűjtésre ösztönzés – idén tavasszal is...
A Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapatának gyermekrajzpályázatára minden évben százszámra érkeznek a rajzok kicsiktől és nagyoktól. A nagy sikeren felbuzdulva az Alapítvány idén is, immár...
Az elmúlt években már megszokott módon, Húsvét előtt ismét lehetőség van a Lehel Csarnokban levásárolható utalványok igénylésére.
A beruházással a Neptun utca - magasfeszültségű távvezeték felöli oldalán - teljes hosszában kulturált parkolóhelyek állnak majd az itt élők rendelkezésére.
Riasztás a következő órákra, Budapestre és Pest vármegye területére
Idén év végén visszavonul a lilák sportolója, Újpest díszpolgára. Az olimpiai bronzérmes, világbajnok és hétszeres Európa-bajnok Telegdy-Kapás Boglárka vasárnap este Instagram-oldalán tette közzé a...
Múlt héten, január 8-12. között rendezték meg újpesti és Újpesthez közeli protestáns egyházak részvételével azt az előadássorozatot, imahetet, melynek témájául idén a Jelenések könyve imádságait...
Egyedülálló koncertet adott a magyar zene egyik legfényesebb csillaga, Szekeres Adrien az UP Rendezvénytérben január 21-én.

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.