Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) a 2021. évi költségvetésből biztosított pályázati keret felhasználására pályázatot hirdet az I. kerületben működő, illetve tevékenységükkel a kerülethez kötődő egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek tevékenységének támogatására.

HATÁRIDŐ

2021. október 31.

A pályázat kiírója: Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete

 

Pályázat jellege: nyílt

 

A támogatás formája: vissza nem térítendő

 

Rendelkezésre álló keretösszeg: 3.145.010 Ft

 

Igényelhető támogatás: maximum 314.500 Ft/program

 

Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%

 

I. Támogatandó pályázati célok

A kerületben élő polgárok szabadidős tevékenységét, közművelődését elősegítő célok, különösen:

  • a közösségi élet szerveződését, az itt élő csoportok, szervezetek együttműködését, lokálpatriotizmusának elősegítését, a hagyományok ápolását és megújítását szolgáló rendezvények;
  • környezetvédelem, zöldprogram;
  • közművelődési programok,
  • hitéleti, kulturális, oktatási, közösségépítő, segítő és felzárkóztató programok;
  • ifjúsági programok;
  • nyugdíjas és idősügyi programok;
  • tevékenységükhöz kötődő kiadványok megjelentetése;

 

II. A pályázók köre

Az I. kerületben hitéleti tevékenységet kifejtő egyházak, vallásfelekezetek, vallási közösségek, jogi személyiséggel rendelkező vallási közösségek alapítványai és egyházi alapítványok, amelyek az önkormányzat közigazgatási területén székhellyel, illetve alapszabályukban rögzített önálló képviseleti szervvel (pl. egyházközség) rendelkeznek, továbbá

  • pályázatuknak benyújtását megelőző tíz évben a kerületben folyamatosan és dokumentálhatóan működnek;
  • alapszabályuknak megfelelő, folyamatos hitéletet folytatnak;
  • az I. kerületi lakosoklelki gondozásával foglalkoznak.

 

 

 

 

Nem támogathatók:

Támogatásban nem részesülhetnek, illetve nem jelölhetők meg pénzügyi lebonyolítóként, akik:

  • korábban az Önkormányzattól kapott egyedi és pályázati támogatásukkal nem számoltak el[1];
  • megszűnésre, megszüntetésre irányuló eljárás alatt állnak;
  • a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltattak vagy ilyen nyilatkozatot tettek;
  • a támogatási szerződés megkötéséhez szükséges mellékleteket nem csatolták;
  • továbbá az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 48/B. §-ában felsoroltak.

 

III. A pályázat benyújtásának módja, határideje, hiánypótlás

A pályázat közzétételének helye az Önkormányzat honlapja (https://budavar.hu/) és a Várnegyed újság.

A pályázat kizárólag elektronikus úton nyújtható be.

A pályázatot az alábbi elektronikus levelezési címre kérjük beküldeni:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A pályázat beadásához szükséges adatlap és kapcsolódó kötelező mellékletei letölthetők az önkormányzat honlapjáról https://budavar.hu/tenders/menüpontból.

 

A pályázat benyújtásának kötelező tartalmi elemei és mellékletei:

  • a pályázati adatlap
  • a pályázati adatlap mellékletei
    • a pályázó bemutatkozása
    • a program részletes leírása
    • a megvalósítás részletes költségvetése
  • a pályázó (pénzügyi lebonyolító) összeférhetetlenséggel és érintettséggel kapcsolatos nyilatkozata (mellékelve)
  • Áfa-nyilatkozat (mellékelve)

(A pályázathoz valamennyi nyilatkozatot csatolni kell a pályázóra relevánsakat kitöltve (cégszerűen) aláírva, a pályázóra nem értelmezhető nyilatkozatokat pedig áthúzva.)

 

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. október 31. (vasárnap) 24 óra 00 perc (éjfél)

A beküldés időpontjának a megküldött elektronikus levél beérkezési dátumát tekintjük. A pályázó által kapcsolattartóként megjelölt személy elektronikus levelezési címére a pályázat benyújtását követően a Budavári Önkormányzat két munkanapon belül visszaigazolást küld.

A pályázatok virtuális bontására 2021. november 2. napján kerül sor.

 

Hiánypótlás:

Hiányosan benyújtott pályázat esetén hiánypótlásra egy alkalommal a hiánypótlás felhívás kézhezvételétől számított öt munkanapos határidőn belül van lehetőség.

 

IV. Elszámolható költségek

  1. Személyi jellegű kiadások és járulékai (pl. bérköltségek, megbízási díjak, tiszteletdíjak)
  2. Dologi kiadások
  • anyagköltség, készletbeszerzés (pl. irodaszer, élelmiszer)
  • szolgáltatással összefüggő kiadások (pl. csoportos étkezési költség, utazással kapcsolatos költség, bérleti díjak, szállás költség)
  • tárgyi eszközök beszerzése (pl. kis értékű – 100000 Ft alatti – eszközök vásárlása)

 

V. Pályázatok elbírálása

 

Elbírálási határidő: 2021. november 12. (péntek)

 

A pályázat elbírálója: Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Népjóléti, Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága

 

Előnyt élvez az a pályázó, amelyik

  • programjában előtérbe helyezi a társadalmi problémák kezelését (szenvedélybetegségek stb.);
  • hátrányos helyzetű csoportok számára nyújt programokat, segítséget (fogyatékkal élők, nők, gyerekek, idősek, romák stb.)[2];
  • fókuszában szociális aktivitás, a rászorulók és kirekesztettek támogatása áll;
  • programjával közösségteremtő- és fejlesztő tevékenységet valósít meg.

 

A kiíró a pályázat eredményéről minden pályázót a benyújtási elektronikus levelezési címen értesíti.

A pályázat elbírálója fenntartja a jogot, hogy a pályázatot – érvényes pályázat esetén is –eredménytelenné nyilvánítja.

 

Érvénytelen a pályázat, amennyiben

  • a pályázati kiírás alapján nem jogosult pályázó által került benyújtásra,
  • nem a támogatandó célokra nyújtották be,
  • határidőn túl került benyújtásra,
  • kirekesztő, diszkriminatív program kerül benyújtásra,
  • a pályázó a pályázatához nem csatolja az összes mellékletet, és a hiányt hiánypótlásra való felszólításra sem pótolja, a pályázat elbírálás nélkül kerül elutasításra.

 

VI. Szerződéskötés menete

A nyertes pályázó kiértesítésével egyidejűleg megküldésre kerül a megkötendő Támogatási szerződés mellékletét képező banki FELHATALMAZÓ LEVÉL azonnali beszedési megbízás alkalmazására, amely a szerződéskötés egyik alapfeltétele.

 

A nyertes pályázókkal a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat támogatási szerződést köt, melynek menete:

  1. A pályázó a számlavezető pénzintézete által záradékolt felhatalmazólevél 1 db eredeti példányát visszajuttatja a Szervezési Csoport részére.
  2. A záradékolt felhatalmazólevél átvétele után a Szervezési Csoport gondoskodik a Támogatási szerződéshez kapcsolódó adminisztráció elvégzéséről.

 

A Támogatási Szerződés az Áht. 50. § (1) c) pontjának megfelelően tartalmazza az Átláthatósági nyilatkozatot, valamint az elnyert támogatás felhasználásának és elszámolásának módját.

A szerződés aláírásával a támogatott hozzájárul a támogatás felhasználásának ellenőrzéséhez, nevének, a támogatás céljának, összegének, megvalósítási helyének nyilvánosságra hozatalához, valamint tudomásul veszi, hogy az esetlegesen ellene indult csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás esetében azonnali bejelentési kötelezettséggel tartozik a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat felé.

 

 

 

VII. A támogatás folyósítása

A vissza nem térítendő támogatás folyósítása a támogatási szerződésben rögzített pénzügyi és időbeli ütemezésben történik.

A támogatás folyósítása a szerződés szerinti időpontig, a támogató teljesítésigazolása alapján, valamint utalványozása után a meghatározott előirányzat terhére, banki utalás útján közvetlenül a támogatott bankszámlájára történik.

Amennyiben a program összköltsége a tervezetthez képest a szerződéskötés után csökken, a támogatási összeg is arányosan csökken.

 

VIII. Elszámolási kötelezettség

A pályázat megvalósításának időintervalluma: 2021. november 12. (péntek) – 2022. március 31. (csütörtök)

A pályázónak a támogatás felhasználásáról 2022. április 29-ig (péntek) kell elszámolnia részletes szakmai beszámoló és pénzügyi összesítő benyújtásával, a Támogatási Szerződés, Vállalkozási Szerződés mellékletét képező Elszámolási lap és Útmutató alapján. A pályázó a támogatás felhasználásával kapcsolatosan ellenőrzés-tűrésre és adatszolgáltatásra kötelezett, valamint vállalnia kell a nyilvánosság követelményeit.

 

XI. Pályázati információ

A pályázattal kapcsolatban információ kérhető az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

A pályázattal kapcsolatban feltett kérdések és a válaszok a Budavári Önkormányzat honlapján közzétételre kerülnek.

 

[1] Ezen az összes megnyert, aktív, módosított, nem elszámolt pályázatot kell érteni.

[2] Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 31. § (2) bekezdésében foglaltak szerint.

  Forrás: budavar.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

Közösségiteremtési különdíjat nyert el Önkormányzatunk a Jós utcai közösségi kert kialakításáért, amelyet a lakosság bevonásával hoztunk létre. Büszkeséggel számolhatunk be az újabb elismerésről,...
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy ha nagy lesz, állatokkal fog foglalkozni, ám ezt csak kevesen váltják valóra.
Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek között az ügyfélszolgálatokon hatékonyabban tudják segíteni a...
József Attila születésnapja, április 11. a magyar költészet napja. Ilyenkor többek között azt is ünnepeljük, ahogyan a költő és az olvasó a versek közvetítésével egymásra találhat.
Író-olvasó találkozó Lili Ann Daniels írónővel a Hűvösvölgyi Könyvtárban
Lakossági bejelentésre vonultak ki a hegyvidéki közterület-felügyelők a Magas út - Bérclejtő utca - Mókus ösvény közötti területre. Amit ott találtak, az szinte minden képzeletet felülmúlt.
Április 8-án ünnepelnek a magukat a cigány közösséghez tartozónak vallók és mi is, akik mélyen megbecsüljük a kincseket, amelyekkel a világ romái az egyetemes kultúránkhoz hozzájárulnak.
Óriási érdeklődés kísérte a november végén megjelent első helytörténeti kötetünket. Április közepére elkészül a folytatás, amelyben bemutatjuk kerületünk gazdag épített öröksége mellett páratlan...
Az évek óta tartó magas infláció és élelmiszerárak miatt Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata tavaly eldöntötte, hogy megszervezi eddigi legnagyobb szociális támogatási akcióját: a III. kerületben lakó...
Sorozatunk második részében egy iskolaalapító tanítót és pedagógiai ars poeticáját mutatjuk be olvasóinknak. Tíz évvel ezelőtt, 2014 szeptemberében indult a Babérliget Általános Iskola első tanéve....
Április 2-án a Ragyogj kéken! kampány keretében számos országban kékszínű fénnyel világítanak meg épületeket és természeti tárgyakat. Magyarország is évek óta csatlakozik a kezdeményezéshez. A...
A magyar költészet napját az I. kerületben hagyományosan Márai Sándor egykori Mikó utcai otthona előtt felállított szobránál tartjuk, hiszen Márai Sándor és József Attila 5 év eltéréssel ugyanazon a...
Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánunk! Ebből az alkalomból fogadják szeretettel Kosztolányi Dezső Húsvét című költeményét:
Találkozzunk ÁPRILIS 1-jén, hétfőn, a Máriaremetei Közösségi Ligetben, ünnepeljük együtt a húsvétot!
A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az óbuda-békásmegyeri fiatalok biztonságos szórakozásának és tartalmas időtöltésének...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat Paál Zsuzsanna tervezőgrafikus, iparművész, designer alkotásait öleli...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát és a környezetbarát szemlélet elterjedését egyszerre szeretnénk...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és szintén ezen a napon 14 és 18 óra között a Kultúrkúriában.

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.