A Towerful Events egyedülálló kezdeményezés Magyarországon, hiszen neves világzenészek az egyik legkülönösebb templomunk előtt, pontosabban a templom tornyának tövében adnak koncerteket.

December 4-én, Advent második vasárnapján ad közös koncertet a világszerte elismert prímás, Roby Lakatos, és a világ egyik legjobb tangózenekaraként számon tartott lengyel Gang Tango az Arco Nobile filharmonikus zenekarral a mikepércsi református templomban 17 órától. A World tangos koncerten 10 ország tangó muzsikája csendül fel a különleges környezetben sok meglepetéssel kísérve.

A Towerful Events koncertsorozat idén május óta zajlik. Ötletgazdája a mikepércsi lelkipásztor, Czapp József, akinek célja az volt, hogy a templomba nem járókat is megszólítsa a zene erejével. Az első koncertek fergeteges hangulata kétséget sem hagyott a folytatást illetően.

“A magyar hegedűvirtuóz, Roby Lakatos az utolsó pillanatban, beugróként vállalta, hogy néhány zenésztársával leutazzon Mikepércsre. Ez a kvartett közösen még soha nem állt színpadra, mégis óriási élmény volt az örömzenélés, a közönségnek és a muzsikusoknak egyaránt” - meséli Czapp József.

Roby Lakatosban és zenésztársaiban is jó élményt hagyott a nyári koncert, így hálából először itt a mikepércsi templomban mutatják be a Gang Tangoval közös, kiadás előtt álló lemezüket. A lemez apropója pedig nem más, mint egy együttműködés a világhírű hollywoodi színésszel, John Malkovichcsal, aki úgy döntött, prózai szövegeket fog felolvasni a világ összes szerethető zenei műfajára. Az ehhez felhasznált felvételek közt szerepel majd Roby Lakatos két zsánerrel, a tangóval és a swinggel is.

A zene élvezete lelki gyakorlat

“A művészet az, ami az embert a hétköznapok szürkeségéből kiemeli. Hitem szerint az az Isten, akiről én lelkészként a szószéken beszélek, vallást teszek, csomó embert a művészet útján ér el. Így érthető, hogy régi álmom vált valóra, amikor a koncertek helyszínévé tettük templomunk előkertjét” - mondja Czapp József. A lelkész úgy tervezte a templom 2019-es renovációját, hogy az épület és annak kertje helyet biztosíthasson kulturális események számára. Ezért elbontották a templom kerítését kibővítve és megnyitva a teret a tervezett koncertek számára.  A különleges helyszínt pedig a fellépő muzsikusok és a hallgatóság is nagyra értékeli.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.