Nemcsak az egészségügy, hanem a teljes magyar nemzet szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte az ápolói szolgálatot az egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár a magyar ápolók napja alkalmából tartott központi ünnepségen hétfőn, Budapesten.    

Csiki Zoltán elmondta: hatodszor ünneplik február végén az ápolók napját, amelyen Kossuth Lajos húgára, Kossuth Zsuzsannára emlékeznek, aki 1949-ben a tábori kórházak főápolónője volt, és akiről sebesült katonák feljegyezték, hogy anyai gyengédséggel bánt velük.
Ennek az odaadó, ember feletti szolgálatnak az eredményeként válhatott Kossuth Zsuzsanna a magyar ápolók és minden magyar egészségügyi dolgozó példaképévé - mondta.
Csiki Zoltán hangsúlyozta: az ápolók adják a "magyar egészségügy lelkét és szívét", nekik köszönhetjük az egészségügyi rendszer működését, könnyebbé teszik a betegek mindennapjait és biztosítják számukra az emberhez méltó életet.


Kitért arra is, hogy az egészségügyi szakdolgozók munkáját elismerve nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020-at a nővérek és szülésznők évévé.
Kiemelte: ahogy az ápolóknak a betegekről, úgy a társadalomnak, a kormánynak is gondoskodnia kell arról, hogy biztosítsa az egészségügyi dolgozók számára azt az anyagi, szellemi és erkölcsi hátteret, amely lehetővé teszi, hogy szolgálatukat mindig a tudásuk szerint a legjobb módon, a legkorszerűbb eszközökkel végezhessék.
Rámutatott: 2020 januárjától 14 százalékkal emelkedtek az egészségügyi szakdolgozói alapbérek és még idén novemberben várható egy újabb 20 százalékos béremelés. A program mintegy 81 ezer egészségügyi szakdolgozót és további 4000 védőnőt érint, az idén 82 milliárd forintot biztosít erre a célra a kormány.
Amíg 2010-ben egy felsőfokú végzettségű ápoló 199 ezer forintot keresett, addig idén novemberben már több mint 530 ezret fog kapni - érzékeltette a béremelés mértékét a helyettes államtitkár.  


Hozzátette, folytatódik a nővérszállók fejlesztése, és 8 milliárd forintot fordítanak a kórházak ápolási eszközparkjának fejlesztésére, ebből 16 500 új eszközt tudnak beszerezni.
Minya Tünde, a Magyar Ápolási Egyesület (MÁE) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az ápolók éve 20 millió egészségügyi dolgozót érint világszerte. A cél a szakma minél szélesebb körben való elismertsége, és felhívni a figyelmet arra, hogy az ápolók és szülésznők nélkülözhetetlenek az egészségügyi ellátásban.
Rámutatott: ahhoz, hogy munkájukat maradéktalanul végezhessék, a szakmai tudás mellett szükség van megfelelő ellátási körülményekre, kölcsönös tiszteletre, megbecsülésre, szervezetek közötti együttműködésre és piacképes bérre. A világméretű kampány célja, hogy rámutasson a világszerte tapasztalható szakdolgozói hiányra és felkeltse a fiatalok érdeklődését e hivatás iránt.
Az Országgyűlés 2014-ben nyilvánította a magyar ápolók napjává február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna, Kossuth Lajos húgának születésnapját.
Az ötezer tagot számláló Magyar Ápolási Egyesület Kossuth Zsuzsannának az 1848/49-es szabadságharc alatt nyújtott ápolói tevékenységére emlékezve ünnepli meg évről évre a magyar ápolók napját.


Az emléknap alkalmából tizennyolcan miniszteri elismerő oklevelet vehettek át, ugyancsak miniszteri elismerő oklevelet kapott a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház csecsemő- és gyermekosztálya, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet gyermekosztályának újszülöttrészlege.
A MÁE által alapított Kossuth Zsuzsanna-díjat Oláh András, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának dékánja vehette át.

(forrás: MTI)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...
Magyarország konzervatív sziget az európai progresszív liberális óceánban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián csütörtökön Budapesten.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján április 15. és 21. között 9200-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti...

A címlapról

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.